Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Puzsér Róbert azonban megerősítette, biztosan elindul a főpolgármesteri posztért.
Frissítés: cikkünk megjelenése után érkezett egy reagálás az LMP-től, szerintük egyeztettek Puzsérral.
Megírtuk, Puzsér Róbert hétfőn asztalt borított, és közölte: kiszáll az ellenzéki előválasztásból, azaz nem mérkőzik meg Karácsony Gergellyel, az MSZP-P főpolgármester-jelöltjével.
Puzsér Róbert anélkül függesztette fel a tárgyalásokat az előválasztásról, és szállt ki a folyamatból, hogy erre támogató pártja, az LMP felhatalmazást adott volna neki – ezt mondta Vágó Gábor, az LMP európai parlamenti listavezetője az ATV kedd reggeli Start című műsorában.
Puzsér Róbert egyébként a Hír Tv-nek hétfőn azt nyilatkozta: történjen bármi is, biztosan elindul a főpolgármesteri posztért. Az LMP által támogatott független jelölt szerint az ellenzék hatalmon szeretné tartani a Fideszt, ezért egyeztek meg.
Azt is elmondta, csak akkor hajlandó az előválasztásra, ha Karácsony Gergely kiad egy nyilatkozatot arról, hogy összellenzéki együttműködés lesz nemcsak a fővárosban, hanem a kerületekben is, illetve hogy együttműködik a Jobbikkal is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.