Vitézy Dávid is ott lesz a kormányszóvivői tájékoztatón
Többek között az uniós források hazahozataláról is beszámol majd.
Többek között az uniós források hazahozataláról is beszámol majd.
HVG
Igaz, a párt sem a konkrét ügyet, sem az abban érintett politikust nem nevesítette.
HVG
A miskolci fővonalon a baleset miatt kisebb késésekre kell számítani a reggeli, kora délelőtti órákban.
HVG
Gyürk András azért mondott le a kampányfőnöki posztról, mert belátta, „az ő eszközeivel a választás nem nyerhető meg”, de a volt miniszterelnök Orbán Balázs munkájával is elégedetlen volt.
HVG
Kiesett ablaktáblák és meglazult székek is okoztak már balesetet magyarországi bíróságokon, ahol a bírák télen néha fűthető mellényben ülnek, nyáron pedig az is előfordult már, hogy vádlottakkal és tanúkkal együtt rosszul lettek a tárgyalóban. Az Országos Bírósági Hivatal hiába költene karbantartásra, az Orbán-kormány drasztikusan megvágta az erre fordítható költségvetési keretet. Nem csoda, hogy sokakat felháborított, hogy a Kúria felújított épületébe márvány elnöki fürdő, télikert és bírói klub is jutott.
A hőmérséklet napközben 24 és 29 fok között alakul.
HVG
Magyar Péter egészen rövid beszédet mondott a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Kossuth téren. Pozsonyban nem aratott osztatlan sikert.
HVG
Göd polgármestere személyesen találkozna Gajdos László miniszterrel, miután a frissen elkészült akkreditált zajmérési jegyzőkönyv igazolta, hogy a Samsung gyárából jön a zaj – amit a Göd-ÉRT egyesület már jó ideje állít saját méréseik alapján.
HVG
A fiatal a barátaival kocsikázott, és két gyalogosra is rálőtt az autóból.
HVG
A II. kerületi polgármester szerint a vele szembeni gyanúsítás teljes egészében megalapozatlan.
HVG
Az intézmény szerint csak a meleg vizes rendszert érinti a probléma, a hideg víz iható.
HVG
Gy. Tamást, az egyik legnagyobb közétkeztető cég tulajdonosát is előállították az óbudai korrupciós ügyben – értesült a HVG. Úgy tudjuk, a rendkívül szerteágazó botránynak már legalább négy része van, több gyanúsított pedig megállapodást köthetett a hatóságokkal.
Decemberi kaszálás, locsolgatás napi 90 ezerért, túlárazott szerződések, feketemunka, többtucatnyi gyanúsított – napról napra tovább gyűrűzik az Óbudáról indult korrupciós ügy. Budapesti politikusokkal beszélgettünk arról, melyik kerületek lehetnek érintettek, mit szólnak a pártokon átívelő nyomozáshoz, és milyen megoldásokkal gyomlálhatók ki a visszaélések, hogyan csökkenthető a fűnyírás korrupciós kockázata.
Az abortuszok számának alakulására a szívhangrendelet mellett rengeteg tényező hatással van, megbízható hatásvizsgálat pedig nem készült, így most a döntéshozók és a szakma sem tudja, hat-e a szabályozás, és ha igen, hogyan – állítja Novák Hunor gyermekorvos.
HVG
A II. kerület jelenlegi és volt polgármesterének letartóztatását csütörtökön rendelte el a bíróság a parkfenntartási kenőpénzbotrányban.
HVG
Molnár Zsolt védője a Gyorskocsi utcában arról beszélt, hogy nem tartja megalapozottnak ügyfele letartóztatását, amely egyébként harminc napra szól.
HVG
A fideszes influenszer jelenleg könyvet ír a kampányidőszakról, és a közösségi profiljában kormányfüggetlen politológusnak nevezi magát.
HVG
A Tisza Párt rekordot döntött a támogatottságban, és ebben is a Fideszt győzte le.
HVG
Vaszily Miklós május elején jelentette be, hogy az elkopott brandű Tények helyett új hírműsorral folytatná a TV2.
HVG