Az Alkotmánybíróság azért nem mond ítéletet az önkormányzatok pereit letiltó kormányrendeletről, mert már visszamenőlegesen meg lett semmisítve

Az Alkotmánybíróságtól két törvényszék is kérte a folyamatba lévő ügyeik leállítását előíró februári kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének megállapítását. Mivel azonban eljárási hiba miatt már visszamenőlegesen meg lett semmisítve a rendelet, az alkotmánybírók szerint nincs mit vizsgálniuk.




Kertészeti maffia: a kormányváltás és a fideszesek kipontozódása nyitott utat a felszámolásnak

A HVG úgy tudja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a két évvel ezelőtt letartóztatott Z. Zsolt és Czeglédy Gergő vallomásai alapján állított elő több fővárosi politikust is vesztegetés gyanújával. Miután az ügyben érintett cégcsoport Budapest szinte minden kerületében a kertészeti megbízások favoritja volt, arra lehet számítani, hogy lesznek még előállítások és letartóztatások.






Orbán Viktor Navracsics Tiborra bízza a Fidesz aranytartalékát

A korábbi években csak formaságnak számított a Fidesz tisztújító kongresszusa, jövő szombaton viszont a párt jövőjéről szavaznak majd a küldöttek. Orbán Viktor ugyan számos párttagot felháborított a Vadhajtások melletti kiállásával, várhatóan ő marad a pártelnök, az elnökségi posztokért viszont valódi lehet a harc. A megújulást elsősorban a megyei és települési önkormányzatok tagjaitól várják, őket tekintik a párt „aranytartalékának”. Munkájukat Navracsics Tibor fogja majd össze, aki szerint az 1998-as Fideszhez kell visszatérni.