Közel 2,2 milliárd forintos beruházással készült el az a 85 embernek munkát adó fémmegmunkáló üzem, amelyet ma avatott fel a svájci Vitra vállalatcsoport a táborfalvai ipari parkban.

A fém alkatrészekből irodabútort gyártó külföldi cég leányvállalata, a Rega Metall Kft. négy éve kezdte meg működését Lajosmizsén és innen települt most át a 6000 négyzetméteres új táborfalvai üzemrészbe, mondta a megnyitó után Soós Árpád igazgató. Az új üzemben irodabútor-részek esztergályos munkálatait végzik el és a félkész termékeket továbbküldik a multinacionális vállalat németországi összeszerelő üzemébe. Tervek szerint a táborfalvai üzem teljes kiépülése után évi 4,4 milliárd forint forgalmi értéket állít majd elő, kétszer többet mint a korábbi lajosmizsei üzem.
Csanádi Ágnes, a Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a beruházás második ütemének 700 millió forintos megvalósításához pályázati úton a tárca 80 millió forinttal járult hozzá, munkahelyteremtő beruházás címen. Indoklása szerint egy olyan elmaradott térségről van szó, ahol különösen fontos, hogy új üzemek megtelepedése révén a lakosság megélhetési feltételei javuljanak. (MTI)
Juncker hazájában legális lesz a marihuána, és 665 ezer forintra emelik a minimálbért

Juncker hazájában legális lesz a marihuána, és 665 ezer forintra emelik a minimálbért

Weinstein azzal dicsekedett, hogy lefeküdt Jennifer Lawrence-szel

Weinstein azzal dicsekedett, hogy lefeküdt Jennifer Lawrence-szel

D. Bányász Gergő: Én még élek, a szakmám már alig!

D. Bányász Gergő: Én még élek, a szakmám már alig!

Brutális akkumulátort és teljesítményt kaphat a Samsung összehajtható okostelefonja

Brutális akkumulátort és teljesítményt kaphat a Samsung összehajtható okostelefonja

"Másfél óráig feküdtem félig ájultan, kicsekkolva" - újabb történet a rendőri túlkapásokról

"Másfél óráig feküdtem félig ájultan, kicsekkolva" - újabb történet a rendőri túlkapásokról

Ez borzasztóóó – 25 éves az Apa kocsit hajt

Ez borzasztóóó – 25 éves az Apa kocsit hajt