Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ausztriában az idén tovább csökkent a fekete munka részesedése a gazdasági tevékenységben: a linzi egyetem kutatásai szerint az idén 4,5 százalékkal, s tavaly is nagyjából ugyanilyen mértékben, de még mindig a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékára, 21 milliárd euróra rúg.
A fusizás csökkenésének oka elemzők szerint elsősorban a 2004-ben, illetve 2005-ben végrehajtott adómérséklés.
Az építőiparban a legnagyobb a fekete munka aránya, nagyjából 40 százalék, azaz 8 milliárd euró, a második helyen 17 százalékos részesedéssel az egyéb szolgáltatások (például háztartási kisegítő, gyermekfelügyelet) állnak, a harmadikon 16 százalékkal további szolgáltatások (például autószerelés).
Németországban 345 milliárd euróra, a GDP 15 százalékára tehető a fusizás, a tendencia itt is csökkenő.Statisztikai adatok szerint Nyugat-Európában a GDP 0,5-20 százaléka között mozog a fekete munka aránya.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.