Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Egészséges Munkahely-díjjal idén a Lilly Hungária Kft. gyógyszeripari vállalatot tüntette ki az Amerikai Kereskedelmi Kamara.
A kamara a kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában - szigorú kritériumok alapján - évről évre díjjal jutalmazza azokat a munkaadókat, akik kiemelten sokat tesznek dolgozóik egészségéért.
A foglalkozás-egészségügyi ellátás biztosítása, a munkahelyi környezet színvonala mellett azt is pontozza a független szakértőkből álló zsűri, hogy az adott vállalatnál milyen szűrőprogramok, sportolási és mentálhigiénés lehetőségek állnak a munkatársak rendelkezésére.
A vállalat versenyképességének sikerében nem csak a munkatársak szakmai tudása, elkötelezettsége játszik jelentős szerepet, hanem az is, hogy különböző betegségek miatt mennyi időt töltenek távol munkahelyüktől. Ezért a hatékonyság növelését fontos szempontnak tartó vállalatok - különböző szűrések és prevenciós programok szervezésének segítségével - nagy figyelmet fordítanak az egészséges munkakörnyezet kialakítására.
A középvállalati kategóriában most díjazott Lilly Hungária átfogó életmódprogramot is indított.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.