Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bevezették a hatórás munkarendet a vásárhelyi Alföld Porcelán Edénygyár Zrt.-nél, miután a 270 dolgozó 90 százaléka aláírta a szerződésmódosítást; a rövidített munkarend szeptember végéig tart - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
Hosszas egyeztetés folyt a cégvezetés és a szakszervezet között, hogy a kellő megrendelés hiányában megoldást találjanak. Ennek eredménye a rövidített munkaidő, és a 25 százalékkal csökkentett fizetés. Tímár Tibor vezérigazgató a lapnak elmondta: a jelenlegi munkarend az egyezség szerint szeptember végéig, azaz hat hónapig tart és bíznak abban, hogy akkorra a megrendelések növekednek és visszaállhat a régi rendszer.
Az edénygyár a közelmúltban 37,5 millió forintot kapott a vásárhelyi önkormányzattól azért, hogy ne kelljen dolgozókat elbocsátani, közben folyamatosan pályázik a munkahely megőrző támogatásokra, és a francia tulajdonos Guy Degrenne is tőkeemelést ígért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.