Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Flextronics 360 munkavállalót készül elbocsátani móri telephelyéről − közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A cég móri telephelyéről részben Zalaegerszegre, részben kínai gyártóegységébe telepíti át gyártótevékenységét.
A szakszervezet szerint a cég bejelentette csoportos elbocsátási szándékát a helyi munkaügyi központnak. A leépítésekkel kapcsolatos konzultációk a munkavállalói képviseletekkel várhatóan június utolsó napjaiban indítják.
A Flextronics móri telephelyéről részben Zalaegerszegre, részben kínai gyártóegységébe telepítené át gyártótevékenységét; a móri gyár dolgozóinak a zalaegerszegi telephelyén kínál munkalehetőséget − közölte Flextronics Automotive Mor Kft. ügyvezetője.
A Flextronics Automotive Mor Kft. ügyvezetője, Kállai Balázs közleményében hangsúlyozta, hogy a tervezett áttelepítés nem fogja megakadályozni a vevők kiszolgálását, valamint nincs összefüggésben a móri telephely eddigi teljesítményével, azt hatékonyság javító célok teszik szükségessé.
"Tisztában vagyunk azzal, hogy a tervezett intézkedés nehéz helyzetbe hozza munkavállalóinkat, ezért vállalatunk munkalehetőséget ajánl móri gyárunk munkavállalóinak zalaegerszegi telephelyén. Jelenleg nem áll módunkban további információkkal szolgálni" − olvasható a közleményben.
Az MTI nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a cég 337 móri dolgozójának csoportos létszámcsökkentési szándékát jelentette be. Ezzel kapcsolatos döntésről még nem érkezett bejelentés a munkaügyi központhoz.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.