szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közösségi oldalak folyamatos használata növelheti a stresszt, gyengíti a személyes kapcsolatokat és a súlyos függőknél alváshiányt is okozhat - közölte annak az amerikai egyetemnek az igazgatója, ahol kísérleti jelleggel egy hétre blokkolták a Facebook-hozzáférést a diákok számára.

A kísérlet lezárult, és bár a részletes elemzés még nem készült el, Eric Darr igazgató szerint "a hallgatók ráébredtek, hogy a közösségi média, különös tekintettel a folyamatos Facebook-kapcsolatra, átveheti életük irányítását, ha nem tartják kordában". Akadt olyan diák, aki odáig jutott, hogy a nap 21 óráján keresztül képtelen volt elszakadni Facebook-üzeneteitől, csak hajnali 2 és 5 óra között engedett magának némi alvást - arra a kis időre, amikor "becsukta" postaládáját. "Úgy gondolom, ez már függőség" - hangsúlyozta Darr.

A nyolcszáz diákot számláló Harrisburgi Természettudományi és Műszaki Egyetemen (Pennsylvania állam) a Facebook-szünet alatt a hallgatók zöme úgy viselkedett, mint az órák után cigarettázni somfordáló nikotinfüggők: ki-kisurrantak, hogy okostelefonjaikon ellenőrizzék üzeneteiket. De voltak, akik rájöttek: személyesen is megbeszélhetik a dolgokat kollégáikkal vagy oktatóikkal, nem pedig csak a megszokott módon, a Facebookon üzengetve egymásnak. 

Az egyhetes Facebook-tilalomnak heves ellenzői is akadtak, akik a szólásszabadság megsértésére hivatkozva adtak hangot felháborodásuknak az igazgatónak eljuttatott e-mailekben. Darr végül azt az ajánlást fogalmazta meg, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt a személyes eszmecsere és a Facebookon való kapcsolattartás között.

hvg.hu Napi merítés

Láthatjuk-e, ki nézi Facebook-profilunkat?

Több rajongói oldal, alkalmazás ígéri azt számukra a közösségi oldalakon, hogy megmutatja, kik nézegetik ottani profilunkat. De vajon mi az igazság? - teszi fel a kérdést a Hiszed, mi? blog szerzője.

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Öt évvel tovább élünk, ha rendszeresen edzünk

Öt évvel tovább élünk, ha rendszeresen edzünk