szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem 157 millió forintot nyertek el Zala megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt pályázaton.

A 18 nyertes pályázó közül 14-en pénteken vették át a támogatási szerződést Zalaegerszegen. A nyertesekkel a szükséges iratok leadása után, várhatóan augusztusban kötik meg a hatósági szerződést.

A pályázati támogatásnak köszönhetően a kisvállalkozói szektor 94 új munkahelyet tud létesíteni a megyében, ebből 67 helyre álláskeresőt vesznek fel. A támogatás lehetővé tette azt is, hogy megőrizzenek 208 már meglévő munkahelyet is. A támogatott beruházások mintegy 27 százaléka hátrányos helyzetű kistérségben, Pacsa, Zalakaros, Letenye környékén valósul meg - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Igazgatója. Amennyire a jogszabályi környezet lehetővé tette, a legegyszerűbb módon fogalmazták meg a pályázatot, hogy a vállalkozóknak ne kelljen pályázatírókat felkérniük, és a nyertesek minél hamarabb hozzájuthassanak a támogatási összeghez - tette hozzá.

Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott szerint a pályázat illeszkedik az Egymillió munkahelyet tíz év alatt címmel meghirdetett munkahelyteremtő programhoz. Mintegy 600-800 kis- és középvállalkozás pályázatára számítottak, a cél ugyanis az volt, hogy legalább 5,5 ezer új munkahelyet teremtsenek, és legalább 10 ezer meglévő álláshelyet is megőrizzenek az országban - hangsúlyozta a kormánymegbízott.

A mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 10 milliárd forint állt rendelkezésre. Az új Széchenyi Terv pályázati programjaihoz kapcsolódva új munkahelyenként 500 ezer forint támogatást nyerhettek el azok az induló vagy már működő kkv-k, amelyek vállalták az álláskeresők felvételét, és huzamosabb, teljes munkaidőben történő foglalkoztatását.

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein