Csonka Zsolt: „Az AI-jal csak az tud igazán jó szöveget írni, aki korábban magától is tudott”

Gyorsabbá tette a munkájukat, ugyanakkor soha nem tapasztalt kihívások elé is állította a szövegírókat a mesterséges intelligencia megjelenése Csonka Zsolt szerint. Az Amazing AI vezető szövegírója a nagy nyelvi modellek közötti különbségről és az új technológia korlátairól is mesélt. Csonka Zsolt részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol arról tart előadást, milyen stratégiával válhat hatékony kreatív partnerré a mesterséges intelligencia.






Az MVM 2036-ig számol az orosz gázzal

Jogutódlással megszűnt az MVM földgáz-nagykereskedő cége, de ez a Gazprommal kötött, 2036-ig élő szerződést nem érinti. Ahogy az sem, hogy az oroszok már nem tudnak Ausztrián keresztül szállítani. Kiderült, hogy nyugat-európai kikötőkből is érkezhet Magyarországra LNG. Románia felől 2027-ben pöröghet fel az import.


A Videoton vezérigazgatója szemléltette, hol állunk Bulgáriához képest

Az ezredfordulón Bulgáriában feleannyit kellett fizetni egy dolgozónak, mint nálunk, most már 85 százalékon állnak, és mivel ott olcsóbb az élet, tulajdonképpen ugyanazon a szinten. Az euró bevezetése fontos lenne, Bulgária 3 százalékos kamattal bocsát ki adósságot, Magyarország 7-tel. A különutaskodó politika elbizonytalanítja a vállalkozásokat, és kevésbé vonzóvá teszi Magyarországot.