Nagy üzleti és politikai játszmák részese is lehetett Orbán, amikor élőben nézte Szoboszlai játékát

Tanulmányúton volt Orbán Viktor kormányfő a hétvégén, amikor a helyszínen nézte végig a Manchester City és a Liverpool mérkőzését. Ezt maga a miniszterelnök mondta az ATV-nek adott interjúban, hozzátéve, hogy jó barátja a manchesteri klub elnöke. Khaldoon Al Mubarak azonban nemcsak a sportban, hanem az üzletben és a világpolitikában is fontos összekötő.









Koltai Balázs: „Az AI elveszi a munkád egy részét, de örülj neki, mert így marad időd hasznosabb feladatokra

A mesterséges intelligencia megjelenésével elkerülhetetlenné vált, hogy a vállalatok új működési stratégiákat alkossanak – ezt vallja a nemzetközi tapasztalatait ma már itthon kamatoztató Koltai Balázs. A digitális transzformációs vezetővel az AI-megoldások üzleti hasznosításáról, a munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól és a technológiában rejlő veszélyekről is beszélgettünk. Koltai Balázs részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol vállalatvezetők kerekasztal-beszélgetését moderálja majd.