Mit gondol, mi a magyarok kedvenc terméke az IKEA-ban?
A Soroksáron épülő új IKEA vezetője azt is elárulta, hogy mikor fognak online rendeléseket házhoz szállítani.
A Soroksáron épülő új IKEA vezetője azt is elárulta, hogy mikor fognak online rendeléseket házhoz szállítani.
hvg.hu
Több mint egy tonna hústerméket foglaltak le a Nébih szakemberei egy Tolnai megyei húsboltban, ahol finoman szólva is nagyon rossz higiéniai körülmények között tárulták az árut. Mocskos ládákba is tettek húst, amit a garázsban halmoztak fel, sőt, ott is darabolták. Mindenhol hihetetlen kosz és kupleráj volt.
hvg.hu
Jövőre kibővítenék a munkahelyvédelmi akciótervet, és az állam hozzájárulna a nehéz helyzetben lévő cégeknél a minimálbér-emeléshez, ha azok igazolni tudják alacsony jövedelmezőségüket – írja a Magyar Idők.
hvg.hu
Az Invitel kidobja az összes csomagjából a Eurosportot és a Discovery Channelt is, ezek helyére főleg a TV2 új csatornáit teszik be.
hvg.hu
Az Eximbank magántőkealapja 300 millió forinttal száll be a 2005 óta ügyesen menedzselt magyar divatcégbe. Sándor Szandráék egy új tulajdonost is bevonnának a további terjeszkedésbe.
hvg.hu
Az Oroszországban bejegyzett cég azt ígérte, hogy a Kairos kötelékében bárki meggazdagodhat: ehhez azt kell tenniük, hogy más felhasználók számára háttértárat kell biztosítaniuk saját számítógépükön, amelyet naponta meghatározott ideig bekapcsolva kell hagyniuk. És persze új híveket kellett toborozni.
hvg.hu
A ruhából valamiért áradt a bűz, a szekrény is büdös lett tőle. Ráadásul viszketett a tulajdonosa lába, amikor ezt a darabot hordta, mint utólag kiderült, az egér kilógó lába miatt. A nő berepelte a Zarát – írja a New York Post alapján az MNO.
hvg.hu
Kasszánként 50 ezer forint állami támogatást kaphatnak 2017. január 1-jétől az online pénztárgépek alkalmazására újonnan kötelezett vállalkozások a gazdasági tárca rendelete szerint, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
MTI
Az intelligens sebészkés, kerekesszékes navigációs applikáció és kézhigiéniai eszköz feltalálói is azok között vannak, akik magyarként bekerültek a régió legfényesebb elméket felvonultató New Europe 100-as listájára.
hvg.hu
A környezet védelmére fókuszál a kínai Wanhua vegyipari cég tulajdonában lévő BorsodChem Zrt., amely megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását. A táérsaságnál több mint kétmilliárd forintot költenek a projektre.
MTI
A Román Kereskedelmi Kamara a legjobb pékipari vállalkozásnak járó díjjal ismerte el a Fornetti romániai leányvállalatának 2015. évi teljesítményét
hvg.hu
Tizenötmillió forintos bírsággal sújtotta, és az eszközvisszavételi gyakorlat kifogásolt elemeinek megszüntetésére kötelezte a Magyar Telekomot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
MTI
A cafeteria-csomag egyik legmenőbb tagja, az adómentesen biztosítható, törvényben meghatározott feltételek mellett nyújtott lakáscélú támogatás feltételei között módosulhat a szobák összeszámolásának módja.
hvg.hu
Mindent kamera és hazai fejlesztésű monitoring rendszer figyel - sőt: még képzett vagyonvédelmisek is - a Devecseri csirkekeltetőben. Semmi nem marad észrevétlen.
hvg.hu
Ha valaki szeretne Hosszú Katinkával dolgozni, itt az alkalom!
hvg.hu
Tudással és kapcsolatokkal segíteni azokat, akik jó ügyön, de szűkös keretek között dolgoznak – az a ritka és örömteli helyzet, amit a szakirodalom win-win szituációnak nevez. Két magyar pro bono példát mutatunk be.
HVG Extra Business
Milyen céllal használhat kamerarendszereket a munkáltató, hogyan kell ebbe beavatnia a munkavállalókat, meddig tárolhatók a felvételek?
hvg.hu
Egy átlagos dán mindössze 33 órát dolgozik egy héten, ötkor pedig a legtöbb irodában már lekapcsolták a lámpákat. Ez a rugalmatlan, ámde családbarát munkakultúra mégsem veti vissza az ország versenyképességét. Sőt, épp hogy csak lemaradnak a top 10-es listáról, a magánélet és munka egyensúlyát értékelő rangsort pedig vezetik.
hvg.hu
Öt eurót kell kicsengetni a jövő digitális menzáján a ... kinek is? Pincér ugyanis, nincs, de pénztáros sincs a Data Kitchenben. A menüt azért szakácsok főzik.
hvg.hu