Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csak Diósgyőrben van olyan gyára a Nestlének, ahol tudnak csokimikulást gyártani, így innen viszik többek között Brazíliába és Dél-Afrikába is a csokifigurákat.
A csokoládé-nagyhatalom Svájc és Belgium kisgyerekeinek is Észak-Magyarországról, a Nestlé diósgyőri üzeméből hozza a csokifigurákat a Mikulás – közölte a cég. Mint írták, a borsodi üzemben pontosan ismerik a világ csokiízlését, és eszerint készítik el termékeiket 5 kontinens 24 országát kiszolgálva.
Magyarországgal együtt ugyanis összesen 24 országba viszik a Nestlé diósgyőri gyárában készült üreges csokoládétermékeket. Diósgyőrben már több évtizede gyártanak csokimikulásokat, és itt működik a Nestlé egyetlen, kizárólag erre specializálódott gyártóegysége a világon.
Az idei karácsonyi szezonra több mint 60 millió darab készült itt, ami majdnem 1900 tonnának felel meg, ennek a 90 százaléka ráadásul exportra készült. Ez 13 százalékkal több is, mint tavaly.
A diósgyőri gyárban közel négyszázan dolgoznak, és minden terméket valódi csokoládéból készítenek, ugyanis a magyar vásárlók számára is egyre fontosabb a minőség, így a karácsonyi és húsvéti szezonokban egyaránt a valódi csokoládéból készült figurákat keresik.
A különböző országokban azonban más-más a fogyasztók igénye és ízlésvilága is. Az olasz piac számára először készítettek idén óriás Baci figurát, azaz üreges étcsokoládét két darab Baci pralinéval megtöltve, ami az olasz piac ikonikus terméke. A német vásárlók speciális ízvilágát elégítik ki leginkább a mentolos étcsokoládé After Eight figurák, illetve itt a legnépszerűbbek a gabonapehellyel dúsított KitKat figurák. Az angol piacon pedig nagy megbecsülésnek örvend a Milkybar márka, amelynek legfőbb jellemzője, hogy fehér csokoládét tartalmaz.
Nem csak ízben, de a külső megjelenésben is akadnak eltérések a különböző piacok között: csomagolás, illetve forma szempontjából a legtöbb országban a hagyományos mikulás figura és a télhez kapcsolódó karakterek a jellemzők (pl. pingvin, hóember, rénszarvas), a cseh piacon azonban a helyi szokásokból adódóan Szent Miklós püspök alakja jelenik meg a figurákon, Hollandiában pedig a szintén püspöki süveget viselő „Sinterklaas” érkezik a hagyományok szerint, és nincs ez másként az édességek piacán sem.
Magyari Zoltán, a Nestlé diósgyőri gyárának termelésvezetője azt mondta, Magyarországon gyártott csokikülönlegességek kerülnek piacra olyan nagy csokoládéhagyományokkal rendelkező országok boltjaiban is, mint például Svájc vagy Belgium, de már a kakaóbab egyik hazájába, Brazíliába is exportálnak a figurákból.
Idén több új terméket is gyártanak Diósgyőrben: ilyen a Smarties maci, amely egy másik, kisebb macifigurát rejt magában; a Mikulás barátja Rudolf, a rénszarvas immár 21g-os méretben is elérhető a fogyasztók számára; de édességekkel megtöltött karácsonyi házikó is kapható lesz idén karácsonykor Smarties, KitKat, illetve After Eight verzióban is. Az étcsokoládét kedvelőknek készül a Boci étcsokoládés mikulás, amely idén a 100g-os mellett egy 40g-os változatban is kapható.
A Nestlé dietetikusa egyébként elmondta, a csokifogyasztásban a mértékletesség a legfontosabb, és hogy csak jó minőségű csokoládét ajánlott fogyasztani. Mint elmondta, csokoládé esetében maximum 20-25 gramm csokoládé az egy adag, a csokoládé milyenségétől, illetve a gyermek életkorától, aktivitásától függően. Csokimikulásra fordítva ez lehet egy kisebb figura egésze, vagy egy nagyobb mikulás fele, harmada, méretétől függően.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.