Tavaly már minden ötödik forintot a Lidlnél költötték el a magyar vásárlók
Óriásit növekedett a német diszkontlánc, magasan a versenytársak fölött bővült a vállalat forgalma.
Óriásit növekedett a német diszkontlánc, magasan a versenytársak fölött bővült a vállalat forgalma.
HVG
Csetényi Csaba cége, a Network 360 2023-ban még veszteséges volt, tavaly már 38 százalékos profitrátának örülhetett.
HVG
2023-hoz képest csökkent ugyan, de így is 39 milliárddal gazdagodott a felcsúti cégtulajdonos.
HVG
Ezzel csökkenne az USA Vietnámmal szemben fennálló kereskedelmi deficitje, de még mindig nem eléggé.
HVG
A gin és a belőle készülő koktélok vagy long drinkek hatalmas népszerűségnek örvendenek a világ minden táján, így itthon is. A nemzetközi és a hazai ginek palettája egyre szélesedik, legyen szó markánsan száraz, édesebb vagy épp fűszeres tételekről. De tényleg csak tonikkal érdemes? Kinek való a gin, és mit nyújtanak a hazai márkák? A Gin Market szervezőjével, a Grand Spirit tulajdonosával, Bárány Péterrel beszélgettünk.
SPAR
A gyár fejlesztése, bővítése azonban nem áll le.
HVG
Akinek pedig ez nem tetszik, az „húzzon haza”.
HVG
A Lounge Design Kft-ből felvett 4 milliárd forint után a New Land Mediából tovább 5, a Lounge Event Kft-ből pedig még 9 milliárdos osztalékot vett ki a kormánykommunikációs közbeszerzéseken rendre verhetetlen Balásy Gyula.
HVG
Majdnem a duplájára nőtt a cég vesztesége, miközben a fesztiválozók 26,6 millió forintot hagytak a kártyáikon.
HVG
A tárcavezető 47 millió forintot vett fel a nyereség terhére.
HVG
Közben a franchise boltlánc növelni tudta a bevételeit.
HVG
Mindkét cégéből kivette a teljes osztalékot.
hvg.hu
Milliárdos után százmilliós profit jött össze a Viasteinnél.
HVG
Attól tartanak, hogy ha a kormány elvonja a fővárostól a szolidaritási adót, megbénul Budapesten a közszolgáltatás, és veszélybe kerül a dolgozók megélhetése.
HVG
A Halms Debrecenben már jelen van, most Miskolcon épít új üzemet.
HVG
Az irányítástechnikai berendezés hibásodott meg.
HVG
Egy évvel korábban még a termelők 82 százaléka értékelte csapnivalónak a megelőző évet.
HVG
Az egymilliárdos profitot közelítette a Manker Beauty.
HVG
Budapesten több mint 30 ezer forinttal magasabb a díj, mint az ország többi részén.
HVG
Alapvetően pozitívnak tekinthető az, amit az önkéntes nyugdíjpénztáraknál lehet látni. Folyamatosan emelkedik a tagok száma és átlagos befizetése is. A 2025 első negyedévében látott 12 ezer forintos átlagos havi tagi befizetésből azonban nem fog összejönni semmi a nyugdíjas évekre. Sőt, ez az összeg reál értelemben elmarad a 2020-as átlagos tagi befizetések szintjétől is.