A nyugdíjak harmada a létminimumot sem éri el
Az átlagnyugdíj 240 ezer forint fölött van, de 800 ezer nyugdíjas az alapvető megélhetéshez sem kap eleget.
Az átlagnyugdíj 240 ezer forint fölött van, de 800 ezer nyugdíjas az alapvető megélhetéshez sem kap eleget.
hvg.hu
Egy salátatörvénybe került az egészségügyi intézmények beléptetőkapui és a boltok pénztárainak szabályozása.
Pánikba eshetett, ezért zuhant tengerbe a 19 éves lány, akit előzetes tapasztalatok nélkül, a tengerpartról választottak ki, hogy egy reklámklipben szerepeljen.
hvg.hu
A flotta több tucat gépe nem repülhet hajtóműproblémák miatt, pótlásuk miatt a Wizz Air nyeresége messze elmaradt a várttól. A pocsék üzleti eredmények közzétételére megzuhant a cég árfolyama.
HVG
A hozomány három, tavaly 33 milliárdos árbevételű takarmánykeverő, és a hazai baromfi-takarmányozási piac java. A kérő a már most piacvezető UBM Group, amely 40 százalékkal növelheti gyártókapacitását a várhatóan nyáron záruló tranzakcióval.
HVG
A védett állat két évvel ezelőtti megölése ügyében kedden tartották az első bírósági tárgyalást, de a vádlottak már többedik verzióját adják elő a történteknek.
hvg.hu
Jócskán megugrott az árbevétele tavaly a FaceKom Kft.-nek, amely novemberben nyerte el a közbeszerzést, hogy lehetővé váljon a videós azonosítás a Digitális Állampolgárság Program (dáp) applikációjában.
HVG
Önállósulni látszik az egykori Sofitel szálloda megújításán dolgozó csapat Tiborcz István BDPST-csoportján belül.
HVG
A nyereséget és az eredménytartalékot is kivette osztalékként a felerészben Vaszily Miklós tulajdonában lévő Indamedia Network holdingvállalat. Jelentős változás történt a szervezeti struktúrában is: a Totalcar az Indexhez kerül, ezzel az alapító Karotta is távozik, a Port.hu ezentúl a Femina Médiához tartozik.
Nagy beruházások készülnek a Hungaroringen, úgyhogy mínuszba ment le az éves eredmény.
HVG
Mi állhat amögött, hogy Mészáros Lőrinc, aki eddig szinte soha nem kommunikált közvetlenül a nyilvánossággal, most saját neve alatt, személyes hangvételű levélben válaszol a kritikákra? A régóta épülő gazdasági birodalom és a látványos vagyonosodás fényében nem csak az a kérdés, miért épp most szólal meg, hanem az is, milyen szerepet szánnak neki a politikai térben. Ezekre kereste a választ a HVG szakértők segítségével.
Súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat talált a fogyasztóvédelem.
HVG
Az autógyárak és az élelmiszeripar is számolni kezdett, mi lesz most, hogy 25 helyett már tényleg 50 százalék vámot kell fizetni az USA-ba bevitt acél és alumínium után.
HVG
Matolcsy Ádámmal együtt sír, együtt nevet társtulajdonosként az MBH Bank a Magyar Strat-Alfa nevű, tavaly 2,4 milliárdos mínuszt összehozó vállalatban.
Szabályok, elvárások, hitelfelvétel, konkurencia. Mióta megszületett az EU-s javaslatcsomag, újra meg újra eszünkbe juthat a mondás, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”.
Szomolányi Katalin
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc igazat állított, amikor azt írta Magyar Péternek, hogy már 2009 óta milliárdos? Ennek jártunk utána, és találtunk egy olyan számítási módszert, amivel nagyon-nagyon jóindulatúan tényleg ki lehet ezt hozni – de akkoriban azért inkább a tízmilliós nagyságrend volt a nemzet gázszerelőjének hazai pályája.
Hazai Edit Rozáliának nem voltak üzleti érdekeltségei, mielőtt megjelent a kormány által újraosztott piacon.
HVG
A Magyarországon is megtelepedő, elektromos autókat gyártó cég olyan durva árháborúba kezdett, aminek nagyon rossz vége is lehet.
HVG
Az árbevételét pedig megháromszorozta.
HVG