Stratégiailag kiemelt jelentőségű lett a Magtárház Kikötő
 

Stratégiailag kiemelt jelentőségű lett a Magtárház Kikötő

A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a felszámolás alatt álló Magtárház Kikötő Kft.-t, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A rendelet július 5-én este hét órától hatályos.

MTI MTI




Speciális alumíniumhabot fejlesztett egy magyar cég
 

Speciális alumíniumhabot fejlesztett egy magyar cég

Az Aluinvent Zrt. olyan nagy szilárdságú alumíniumhabot fejlesztett ki, amely újraolvasztható, önthető, hegeszthető, festhető, hővezető, rezgéscsillapító képességgel bír, emellett hagyományos eszközökkel is kiválóan megmunkálható – mondta Szabó Tamás, a cég vezérigazgatója pénteken Lillafüreden, sajtótájékoztatón.

MTI MTI


Újabb barlangfürdő-komplexuma lesz Magyarországnak
 

Újabb barlangfürdő-komplexuma lesz Magyarországnak

Több mint egymilliárd forintos beruházásból, várhatóan az év végére elkészül a Heves megyei Demjén melletti Cascade Hotel 6500 négyzetméteres barlangfürdő-komplexumának első üteme. A demjéni termálvölgyben zajló fejlesztéstől a megye idegenforgalmának további erősödését várják – hangzott el a pénteki projektbejáráson.

MTI MTI

Segítséget kapnak a gabonatermelők
 

Segítséget kapnak a gabonatermelők

Segítséget kapnak a betakarított gabona biztonságos elhelyezéséhez a termelők a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és a TIG Nonprofit Kft.-től - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Csődbe ment egy német napelemgyártó
 

Csődbe ment egy német napelemgyártó

Újabb áldozatot követelt a napelemek világpiacán dúló árharc Németországban: pénteken csődöt jelentett a napelemrendszerek gyártásával és installálásával foglalkozó hamburgi Conergy AG.

MTI MTI

Kivégezte a válság a borravalót
 

Kivégezte a válság a borravalót

Üresen tátongó, bezáró éttermek, visszaeső forgalmú fodrászatok, csakis kártyával fizető, borravalót nem adó taxiutasok jellemzik ma Magyarországot. A borravaló csökkenő összege komoly gondokat okoz a szolgáltatóiparban, többen arra készülnek, hogy a borravaló elmaradása miatt árat emeljenek, ezzel azonban további vásárlókat veszíthetnek. Mások már csak a túlélésre játszanak.

hvg.hu hvg.hu

Az OTP is lépett: drágábban bankolhatunk
 

Az OTP is lépett: drágábban bankolhatunk

Az OTP is áthárítja a tranzakciós illetéket szeptembertől. Az eddigi 87 forint helyett 101 forint lesz a rendszeres utalás, egyéb elektronikus pénzmozgások esetén 3 ezrelékes díjat számol fel a bank. Az illeték mértékének emelésére több bank is lépett már, az MKB, Erste, Citibank, Budapest Bank és a Mohácsi Takarék is áthárítja az adót.

hvg.hu hvg.hu

Még több embert rúgnak ki a Panasonic gyárból
 

Még több embert rúgnak ki a Panasonic gyárból

A Panasonic cégcsoport tagjaként működő Sanyo Hungary Kft. több mint ötszáz dolgozót bocsát el dorogi gyárából, mivel a céget 2014 márciusáig felszámolják, a gépeket a malajziai és japán gyárakba telepítik át - közölte a magyar vállalat igazgatója az MTI-vel pénteken.

MTI MTI

A nyerőgép-biznisz egyetlen nyertese
 

A nyerőgép-biznisz egyetlen nyertese

A még a valódi beindulása előtt kivégezték a szerveres nyerőgépipart, de egy cég így is hatalmasat szakított rajta – írja a FortunaWeb nevű, szerencsejátékkal foglalkozó weboldal.

hvg.hu hvg.hu

A Nabucco még él!
 

A Nabucco még él!

Günther Öttinger, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint az, hogy a TAP vezeték megépítéséről megszületett a döntés, és hogy később több gázt szállítanak, azt jelenti, hogy az Ausztriába érkező ellátási útvonal, jelenleg a Nabucco West, terve még mindig az asztalon van.

unknown unknown

Hamarosan bárki tulajdonos lehet a Wizz Airben
 

Hamarosan bárki tulajdonos lehet a Wizz Airben

Egyre erősebben tartja magát a hír, miszerint belátható időn belül tőzsdére lép a Wizz Air, a legújabb információk szerint már azt is tudni lehet, hogy ki(k) szervezik a fapados légitársaság kibocsátását. Most úgy tudni, hogy a Citigroup és a Barclay's vezényelheti a bevezetést a londoni tőzsdére.

hvg.hu hvg.hu

Durva büntetést kapott a UPC, miután átvert 800 ezer embert
 

Durva büntetést kapott a UPC, miután átvert 800 ezer embert

Hatvanmillió forintra bírságolta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a UPC-t a cég egy tavaly novemberi szerződésmódosítási kísérlete miatt, amelynek során levélben kereste meg előfizetőit, és a meglévő szerződésük helyett egy másik, "ráutaló magatartással" történő megkötését kezdeményezte. A cég jogszerűtlenül járt el a szerződésmódosítások során, ami mintegy 800 ezer előfizetőjének az érdekét sértette.

hvg.hu hvg.hu