Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Kellemetlen meglepetés érte Budapest egyik új, luxuskivitelűnek szánt lakónegyede vevőit, amikor arra kellett rádöbbenniük, hogy az otthonuknak kiszemelt vadonatúj toronyházak már nem per- és tehermentesek, és még a finanszírozó bankjuk is hezitál a hitelek odaítélésénél. Bár az észak-pesti Duna-parton épülő Prestige Towers beruházója az ingatlanegyüttest azzal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, hogy annak "világpolgári atmoszférája" hatással lesz az ott élők életére és munkájára, ők előbb a magyar valósággal, vagyis az építőiparban kialakult körbetartozások következményeivel szembesültek.
A beruházó ugyanis fizetési vitába keveredett a kivitelező fővállalkozóval, aki időközben tekintélyes adósságot halmozott fel saját alvállalkozóival szemben. Először a fővállalkozó, majd az egyik alvállalkozó fordult bírósághoz, a per tényét pedig felvezették a tulajdoni lapra, ami viszont a bankok szemében már túl nagy kockázatnak számított. A patthelyzetet ráadásul egy olyan törvénymódosítás tette lehetővé, amellyel a jogalkotó éppen az építőipari tartozásokat szerette volna megfékezni.
A viszony tavaly decemberre romlott meg véglegesen a beruházó Part Kft., vagyis a Transelektro-csoport volt tulajdonosának, Székely Péternek az érdekeltségébe tartozó cég és a fővállalkozó-kivitelező, a nyíregyházi székhelyű Épker Kft. között. A beruházó szerint az Épker késedelmesen teljesített, az egyes lakásonként 400 napot elérő csúszás pedig összességében kimerítette a maximális kötbér mértékét, vagyis az eredetileg 2,2 milliárd forintban megállapított szerződéses ár 15 százalékát. Ezt a Part Kft. nem kívánta kifizetni, sőt hibákra és túlfizetésre hivatkozva 170 millió forintot követelt az Épkertől. A fővállalkozó szerint azonban a megbízó tartozott neki a kivitelezés során elszaporodott pótmunkák kiegyenlítésével, ami számításai szerint 2007 végére már 600 millió forintra rúgott. A meddő vitát Székelyék unták meg előbb, 2007. december 17-ével felmondták a 2005. június 6-án kötött szerződést, és lehívták az Épker 225 millió forintos bankgaranciáját. A fővállalkozónak ekkor már tetemes, félmilliárd forintot meghaladó adóssága volt alvállalkozóival szemben.
A koreográfia eddig a pontig éppen úgy zajlott, mint az elmúlt években bármikor, ha a beruházó és a kivitelező a végső elszámoláskor nem tudott egyezségre jutni. A birtokon belül lévő megbízó akár jogszerűen, akár jogtalanul visszatarthatott a vállalkozói díjból 10-15 százalékot, egyúttal élhetett a feltétel nélküli bankgaranciával, vagyis a teljesítés elmaradására hivatkozva bármikor lehívhatta a szerződésben szereplő összeget a pénzintézettől. Eközben a vállalkozónak semmilyen garanciája nem volt arra, hogy a megbízó a teljesítés arányában valóban kifizeti majd a számlákat.
Ezért kezdeményezte már 2005-ben az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), hogy építsenek be a jogszabályokba olyan biztosítékokat, amelyek a vállalkozókat is védik. Így született meg tavaly júniusban a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítása, amely lehetővé tette, hogy az építési vállalkozók pusztán a beruházóval kötött szerződés benyújtásával kezdeményezhessék a jelzálogjog bejegyzését azon az ingatlanon, amelyen az adott kontraktus alapján dolgoznak.
A vállalkozók eme frissen szerzett jogával próbált élni az Épker Kft., amikor 2008 februárjában a Fővárosi Bírósághoz fordult, és jelzálogjog bejegyzését kérte az ingatlanra, méghozzá - a bankgaranciával levont, valamint a visszatartott és a pótmunkákért szerinte ki nem fizetett pénzeket összeadva - több mint 1,1 milliárd forint erejéig. Csakhogy az eredeti szerződés korábban született, mint hogy hatályba lépett volna a Ptk. módosítása, így az Épker még nem élhetett jelzálog-bejegyzési jogával.
A Part Kft. mégsem úszta meg az ingatlan megterhelését, miután az Épker egyik hitelező alvállalkozója, az Argomex Kft. nem csupán az Épkert hívta perbe, hanem a beruházót is, és 71 millió forintos követelésének fejében 1 százaléknyi tulajdoni igényt jelentett be a budapesti ingatlanra. Miután a bíróságnak a per tényét haladéktalanul fel kell tüntetnie az ingatlan-nyilvántartásban - hacsak ennek nincsenek formai akadályai -, először a perfeljegyzés került a tulajdoni lapra, és bár a bíróság utóbb viszszavonta azt, a döntés még nem jogerős, mert a vállalkozó fellebbezett.
A presztízsét féltő Part Kft. azt mondja, a vállalkozók ezúttal nem éltek, hanem visszaéltek a joggal, hiszen esetükben nem a megbízó indította el a tartozási láncolatot. A Part projektmenedzsere, Molnár Róbert állítja, 2007 végére már 95 százalékot kifizettek az éppen a pótmunkák miatt többször is módosított szerződés 2,5 milliárd forintos összegéből. A beruházó szerint az Épker manővere mögött az áll, hogy a cég már korábban eladósodott, ami 2006. évi mérlegbeszámolójából ki is derült. A nem egész 7 milliárd forint éves forgalmat lebonyolító Épkernek a 11 millió forintos adózott eredménye mellett 2006-ban 3,5 milliárd forint rövid lejáratú kötelezettsége volt, azon belül 2,7 milliárd forinttal tartozott a beszállítóinak. Ezt az összeget még akkor sem tudta volna kifizetni, ha a Duna-parti építkezés teljes vállalkozói díját törlesztésre fordítja - miközben fizetnie kellett, avagy kellett volna a Prestige-beruházás alvállalkozóit is. Igaz, az Épkernek is volt egymilliárd forint követelése a vevői felé, a cég tulajdonosa, Rabóczki László pedig saját házát is elzálogosította, hogy fizetni tudja hitelezőit.
A történet ezen a ponton azonban éppen úgy folytatódott, ahogy a körbetartozások képzeletbeli nagykönyvében az elmúlt évek tapasztalatai alapján megíródott. Rabóczki arra hivatkozott, hogy cégét a megbízó "tévedésbe ejtette", mert a szerződéskötéskor átadott tervek nem tartalmaztak minden olyan információt, amelyre a kulcsrakész megvalósításhoz szükségük lett volna, ami 2,2 milliárd forintról 3,5 milliárdra növelte a költségeket.
Molnár viszont azzal érvel, a tenderre jelentkező nyolc cég közül egy sem kifogásolta a dokumentációt, ráadásul az is része volt a szerződésnek, hogy a fővállalkozónak kiviteli tervet kell elkészíttetnie; a fix átalányárnak pedig éppen az a lényege, hogy az esetleges rossz kalkulációból származó többletköltség kockázata a vállalkozóé. Az ÉVOSZ korábban éppen azt kifogásolta, hogy az igencsak elterjedt fix díjas szerződések esetében a jogszabály nem jogosítja fel a vállalkozót, hogy felszámítsa a többletmunkákat, ráadásul az esetleges tervhibákért is a kivitelezőt terheli a felelősség: a jogszabályok ugyanis nem határozzák meg, milyen mértékben jogosult tervmódosítást kezdeményezni.
Ha tehát a vállalkozónak, jelen esetben az Épkernek van igaza, akkor sem biztos, hogy jogilag alá tudja támasztani, az eredeti szerződéshez képest valóban több munkát végzett - legfeljebb ideig-óráig kellemetlen helyzetbe hozza a megbízót a jelzálog bejegyzésével. Ha viszont a beruházónak van igaza, akkor a Prestige projektvezetője joggal veti fel, hogy a Ptk. módosításával a netán rosszhiszemű vállalkozónak meglehetősen komoly fegyvert adtak a kezébe, hiszen a megbízó az ingatlan azonnali tehermentesítése érdekében akár jogos követeléseiről is kénytelen lemondani. Vagyis ha eddig a bankgarancia a fővállalkozóra nehezedő nyomást jelentett, most a jelzálogbejegyzés a megbízót teszi sebezhetővé. A döntés mindenképpen a bíróságra hárul. Így jelen esetben a per bejegyzése egy-két hónapig még akkor is a tulajdoni lapon marad, ha a beruházónak van igaza, az alvállalkozók pedig akkor is hónapokig várhatnak a pénzükre, ha a perben végül a fővállalkozó győzedelmeskedne, aki egyébként peren kívüli egyezséget szorgalmaz.
SZABÓ YVETTE
