Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kereskedelmi törvény előírásait megkerülve, több jogcímen szed éves szinten milliárdos nagyságrendű sarcot magyarországi beszállítóitól a Tesco áruházlánc – állította a Magyar Nemzet az áruház egyik, név nélkül nyilatkozó volt vezetőjére hivatkozva.
A Tesco törvénytelen módon él vissza erőfölényével, és olyan sarcokat fizettet beszállítóival, amelyek a vállalat üzleteiben kapható termékek árát átlagosan 20 százalékkal terhelik meg – közölte a Magyar Nemzettel egy, az áruháznál korábban vezető pozíciót betöltő, meg nem nevezett informátor.
A forrás hozzátette, a cégnél éves szinten milliárdos nagyságrendű pluszbevételt jelentő gyakorlat miatt a gyártók évek óta kiszolgáltatott helyzetben vannak. Az áruházi forrás példaként említette a polcpénzt, amelyet más néven ugyan, de a termékek kihelyezéséért cserébe szerinte törvénytelenül szed be a lánc a beszállítóktól.
Azt mondta, évekkel ezelőtt még az volt a jellemző, hogy az egyes termékek gyártói, beszállítói külön, e tevékenységre szakosodott ügynökségeket bíztak meg azzal, hogy márkatermékeiket kezeljék a kereskedelmi egységekben, vagyis azok elhelyezéséről a polcokon folyamatosan gondoskodjanak. Ezek az ügynökségek a Tescótól függetlenül működtek, és az úgynevezett polcszerviz-szolgáltatásért járó díjakat részükre fizették ki a termékek előállítói.
Azonban a brit multicég elrendelte, hogy a továbbiakban saját hatáskörben kell ellátni ezt a szolgáltatást, azaz megszüntették az addigi rendszert, mondván, nincs szükség a külsős ügynökségekre. Helyettük a Tesco saját alkalmazottai kapták feladatként azt, hogy az eladótérben helyezzék el a különféle árucikkeket, amiért nem egy esetben a korábbiaknál is magasabb összegű díjat fizettettek a partnerekkel.
A Magyar Nemzet forrása szerint egy év alatt átalakították a teljes rendszert, a beszállítókkal új szerződéseket kötöttek, s nem nagyon volt más választása annak, aki a Tescóban kívánta árusítani a termékeit. Akinek nem tetszett az új felállás, egyszerűen kilistázták az áruházból. Szerinte az egyik legnagyobb üdítőital-gyártó cég termékeit például egy időben ezért nem lehetett kapni a Tesco-boltokban.
A beszámoló szerint az egykori Tesco-vezető arról is beszélt, mivel a kereskedelmi törvény tiltja, hogy a tevékenységéhez szorosan kötődő szolgáltatásért, mint például a termékek kihelyezése a vásárlótérbe, külön pénzt kérjen el egy kereskedő, a Tesco ezzel évek óta sérti a magyar előírásokat. Ráadásul szerinte nem csupán az árupakolásért, hanem a raktározásért is külön költséget kell fizetniük a cég beszállítóinak.
A lap szerint a polcpénzen kívül a termékek áruházba kerülését elősegítő belistázási díjat, reklám- és marketing-hozzájárulásokat is rendszeresen fizetniük kell a magyarországi beszállítóknak, emellett a központi raktárak fenntartását, a logisztikai költségeket is partnereivel fizetteti meg a lánc.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.