szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Legalábbis ez derül ki NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentéséből, amely június vége és július eleje között 1032 vállalkozásnál razziázott.

A vizsgálatok összesen 1032 vállalkozást és 4032 munkavállalót érintettek, amiből a cégek 86, a dolgozóknak pedig a 78 százalékánál találtak valamilyen jogsértést. Az ellenőrzött ágazatok között kiemelten szerepelt az építőipar, de vizsgálták a vendéglátóiparban, a kereskedelemben és a vagyoniparban dolgozókat is – írja a jelentés alapján a Napi.hu.

Egészen elképesztő, de a vizsgálatok szerint az ellenőrzött dolgozók negyedénél találkozott valamiféle trükkel a hatóság. Az esetek 80 százalékában adóelkerülés céljából egyszerűen nem voltak bejelentve a dolgozók, de olyan is gyakran előfordult, hogy a cég havi 15 napnál többször foglalkoztatta a dolgozót, ám rendes munkaviszonyban történő bejelentés helyett inkább megpróbálta "elbliccelni" az alkalmi munka havi korlátját meghaladó munkanapok bejelentését. Hasonló eset, amikor valakit részmunkaidőre jelentenek be, de a gyakorlatban teljes állásban foglalkoztatják. Ez utóbbit azonban nagyon nehéz bizonyítani, ha a munkavállaló nem vall a munkáltatója ellen.

A cégek többségénél persze mosakodnak, hogy a mulasztás nem volt szándékos, csak elfelejtették bejelenteni a dolgozókat, vagy nem volt rá idejük De volt, ahol akadályozták a hatósági ellenőrzést például a helyszín elhagyásával, vagy a dokumentumok bemutatásának megtagadásával.

Egyes cégek direkt nehezen megközelíthető, eldugott helyen dolgoztatnak, hogy elkerüljék az ellenőrzéseket. Sokan bazíroznak a kis és középvállalkozásokat "segítő" jogszabállyal, mely szerint első alkalommal nem kell bírságot fizetni - bármekkora is legyen a szabálytalanság mértéke.

A nyilvántartással sem sokat törődnek a cégek, jellemző, hogy a munkaidőt semmilyen szinten nem könyvelik le. Ezek után nem meglepő, hogy a munkaidőre vonatkozó szabályok betartásával is voltak gondok. Ugyanakkor a hatósági jelentés kiemeli, hogy a munkaidővel kapcsolatos adatok - egy-egy munkanapra vonatkozó - hiányos nyilvántartása mögött inkább figyelmetlenség, feledékenység, a következetesség hiánya található, mintsem szándékosság.

A hatósági jelentés kiemeli, hogy már nemcsak a kis cégeknél, hanem a nagyobbaknál is jellemző a trükközés. A hatóság összegzése szerint a fent említett esetek miatt 112 munkaügyi bírság kiszabása várható, a kkv-k által - első esetben - elkövetett szabálytalanságok miatt pedig 348 darab figyelmeztetést adhatnak.

Októbertől lecsapnak a munkaügyisek a cégekre

Októbertől az NGM munkafelügyeleti főosztálya megkezdi a cégek vizsgálatát őszi ellenőrzés-sorozatának keretében. Mutatjuk, mire kell vigyázni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!