Gyerektáborral húzná ki a nyári vakációt? Aligha ússza meg heti 40 ezer forint alatt!

A Harry Potter-szerepjáték tábortól a robotépítő kurzusokon át egészen a gourmand főzőtáborokig terjed a nyári gyerekprogramok skálája. A hosszú szünidőt nyilvánvalóan sok szülő csak efféle táborokat beiktatva tudja megoldani – ha bírja anyagilag.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyerektáborral húzná ki a nyári vakációt? Aligha ússza meg heti 40 ezer forint alatt!

 A tündék világának felfedezését ígérik a szervezők azoknak a 9-12 éves iskolásoknak, akiket a szüleik megajándékoznak egy hét vértesi tartózkodással. Pusztavámon állítólag a természet mesés erőivel is kapcsolatba kerülnek az ifjú titánok, mégpedig heti 49 ezer forintért. Ez nagyjából az átlagára a 2018-as nyári táboroknak, illetve az alsó határa a bentlakásosoknak. A Balaton-parti változatok nagy része ennél jóval többet kóstál, a balatongyöröki Funside Amerikai Sportok Táborába (képünkön) például 84 ezer forintért lehet beíratni az unatkozó gyermeket egy hétre, és egy hét püspökladányi zsarutábor is 55 ezret kóstál. Azért olcsóbb megoldások is akadnak: délegyházán már heti 30 ezerért lehet önvédelmi képzésen részt venni, „ottalvós” üzemmódban, s a Pannonhalmához közeli Nyalkára szervezett apródtábor is megúszható 38 ezerből, koszttal, kvártéllyal együtt.

A budapesti napközis táborok skálája idén is igen széles, tematikát és árat tekintve egyaránt. A prímet jó eséllyel még mindig a fővárosi állatkerti tábor viszi: a tábor 15. évében már 67 900 forintot kell a szülőnek áldoznia a színes programokkal, állatetetéssel, játékos tanulással tarkított egy hétre. Ha pedig mindezt angolul kéri valaki, akkor 73900 forintra ugrik fel az ár. Időközben pedig a konkurencia is felbukkant: az óbudai Fő tér mellett nemrég nyílt Vasmacska KábéZooban képezik az állatbarátokat a helyben fellelhető kutyák, csincsillák, halak, tengeri malacok és nyuszik, valamint egyéb egzotikus lényeg segítségével, napközis verzióban, heti 35 ezerért. 

MTI / Ujvári Sándor

Kiskukták előnyben

Évek óta menők a gyerekek körében a főzőtáborok, amelyek azonban kétségtelenül szintén az efféle programok felső árkategóriáját képviselik. Kecskemétre heti 70 ezer forintért lehet beiratkozni – bentlakással – a People Team kuktatáborába, a másik véglet viszont a mogyoródi Kicsikukta, amely már 19 ezerért elérhető, igaz, napközis, azaz reggeltől délutánig tartó verzióban. A népszerű budapesti Chefparade nyári napközis főzőtáborának ára is a 60 ezer forintot súrolja, bár így is megtelt mostanára. Hasonló árkategóriájú a Makifood gyermekeknek szóló gasztrokalandja, igaz, angolul is tudó pedagógust ígérnek a szervezők. 

Ökoközpontúság és extrém sportok

A Tisza-tó partjára, Sarudra mehetnek kalandozni azok a gyerekek, amik még hajlandók a Tüskevárt végigolvasni. A Haldorádó Matula Finomszerelékes Gyerek-Horgásztáborban heti 69 ezer forintért népszerűsítik a horgászatot a gyerekek körében, méghozzá Temesvári Gyula magyar bajnok közreműködését ígérve. Ennyiért már horgászengedély is jár az ifjaknak, sőt a csali is benne van az árban. Évek óta népszerű az ennél jóval olcsóbb újlipótvárosi búvárkodás: a Vidra szervezői egy helyi iskola uszodájában gyakoroltatják játékosan a merülést a gyerekekkel, akik között az értékelések szerint sok a visszatérő.

Tanuljon nyáron is a gyerek!

A gyerektabor-kereso.hu oldal szerint rengeteg a nyelvi tábor is az országban, méghozzá nem lehet elég korán kezdeni: egy magára valamit adó szülő már kétévesen elküldi a gyerekét például a Geronimo Stilton angol-magyar kalandtáborba, avagy a Helen Doron „Kalandozás a kalózok szigetén hableányokkal” tematikájú hetére. Matektáborból és vállalkozástáborból sincs hiány: utóbbiban már a 9 évesek is megismerkedhetnek a pénzügyi alapismeretekkel, fejleszthetik előadói készségeiket, illetve fogyasztói tudatosságukat, méghozzá a Vár aljában, heti 38 ezer forintért.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.