Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A felperes maga New York állam, a vád szerint az olajóriás félrevezette a befektetőit azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lesz a klímaváltozás az üzletre. Az ügyben a volt külügyminiszter és Trump neve is előkerült.
Nem York állam beperelte az Exxont, mert állítólag figyelmen kívül hagyták az üvegházhatást okozó gázok szabályozásával járó potenciális költségeket.
Az Exxon szerint a vádak alaptalanok és politikai motivációjuk van. Szóvivője azt nyilatkozta, igyekeznek majd „a lehető leghamarabb megcáfolni ezeket az állításokat”, de a per miatt arra kell számítaniuk, hogy a hatóságok évekig vizsgálódnak majd a cégnél.
New York állam szerint az Exxon olyan számokkal kalkulált a klímaváltozással járó költségek előrejelzésénél, melyek alacsonyabbak voltak, mint amit a befektetők felé kommunikáltak, ezzel pedig dollármilliárdokat spóroltak maguknak, a befektetői kockázatot viszont jelentősen megnövelték.
A vád szerint az Exxon vezetősége – köztük Rex Tillerson amerikai üzletember, aki az ExxonMobil elnöke és vezérigazgatója volt 2006-2016 között, majd 2017-től idén márciusi menesztéséig Trump külügyminisztereként szolgált – tudott arról, hogy milyen számokkal dolgoztak az előrejelzésben.
Az Exxonnak egyébként nem ez az első ilyen jellegű pere, 2016-ban a befektetői perelték be a céget, mert az nem hozta nyilvánosságra a klímaváltozással járó kockázatokról szóló kutatásait.
New York állam korábban a klímaváltozás kialakulásában játszott szerepükért perelte be az Exxont és más olajtársaságokat, de a bíróság elutasította a keresetet - írta a BBC.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.