Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A brit hatóságok szerint túlságosan is politikus a reklám, pedig csak az orangutánok élőhelyeiért szólal fel.
Betiltották az Iceland nevű walesi, főleg fagyasztott termékeket áruló üzletlánc-hálózat karácsonyi reklámját, mert a brit hatóságok szerint az túlzottan politizál. A reklámot nem adhatják le a tévében, de a YouTube-on és a közöségi médiában elérhető.
A rajzfilmként megcsinált reklámban egy kislány szobájába beköltözik egy kis orangután, a kislány pedig el akarja küldeni, de végül megkérdezi, hogy miért költözött be a szobájába. Az orangután erre elmeséli, hogy emberek mentek az erdőbe, ahol lakott, elpusztították a fákat, hogy különböző termékeket készítsenek belőle, felégetik az erdőket a pálmaolaj miatt, és az anyját is megölték. A reklám végén a kislány megígéri, hogy segít az orangutánnak, és küzdeni fog az élőhelyéért. A reklám azzal zárul, hogy a naponta elvesztett 25 orangutánnak ajánlják, az üzletlánc pedig azt ígéri, hogy amíg a pálmaolajért nem pusztítanak el esőerdőket, addig minden termékükben tartózkodnak a használatától.
Az üzletlánc vezérigazgatója a Metro beszámolója szerint azt mondta, már az év közben is felszólaltak az esőerdők irtása és a pálmaolaj használata ellen, ezért egy "orangutánbarát karácsonyt" kínálnak a vásárlóiknak, ezt akarták a reklámban is bemutatni. Hozzátette, bár a reklám sajnos a televíziókban nem adható le, remélik, hogy a vásárlók a közösségi médiában meg fogják nézni a fontos globális problémára figyelmet felhívó spotot.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.