Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A 24.hu egyik cikkére reagálva közölte az alapítványok vagyonkezelője, hogy december közepén szerződést bontottak az épületben éttermet és kávézót is üzemeltető Zsidai Roy cégével.
Többszörös szerződésszegésre hivatkozva december közepén azonnali hatállyal kitették a Magyar Nemzeti Bank alapítványának budai várbeli épületéből Zsidai Roy cégét – írja a 24.hu.
A lap korábban azt írta, hogy a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapítvány Szentháromság téri doktori iskolájában lebonyolított karácsonyi bulik miatt a szomszéd lakók – akik már korábban is panaszkodtak az étterem zajai miatt, sőt, meg is fellebbezték a használatbavételi engedélyt – kétszer is kihívták a rendőrséget.
A PADS nevében a vagyonkezelést végző cég, az Optima Befektetési Zrt. reagált a cikkre, eszerint pedig az alapítvány és Zsidai Roy cége között létrejött bérleti szerződést a bérlő többször több ponton megsértette, ezért a PADS a szerződést 2018. december 11-én azonnali hatállyal megszüntette, Zsidai Roy vendéglátós cége pedig ezt követően ki is költözött az épületből.
A Optima Zrt. szerint a szerződés felmondása óta pedig nem is voltak olyan rendezvények, amelyek lakói bejelentéssel vagy bármilyen incidenssel végződtek volna. Azt is közölték, hogy az MNB-alapítványok többször is egyeztettek a szomszédos épületek lakóival, és az Optima álláspontja szerint mind a felújítás, mind az üzemeltetés során figyelembe vették a lakók kéréseit, igényeit.
A 4 milliárd forintból renovált és nagyrészt átépített középkori épület szeptemberben készült el, és benne a Bölcs Vár névre keresztelt doktori iskolán kívül Zsidaiék két vendéglátóegységet is nyitottak: Bistro 1786 néven egy éttermet, valamint Budapest Mokka Cafe&Deli néven egy kávézót. Jelenleg – más néven – a kávézó üzemel csupán.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.