Ment már bele 1,5 milliárd, de még 500 millióval megtámogatta a kormány Tállai fociklubjának sportszállóját

Az eredeti terv szerint három éve el kellett volna készülnie a Mezőkövesd-Zsóry FC sportszállójának, de semmi nem lett belőle, a pénzt azonban viszi.

  • hvg.hu hvg.hu
Ment már bele 1,5 milliárd, de még 500 millióval megtámogatta a kormány Tállai fociklubjának sportszállóját

Csütörtökön derült ki, hogy a kormány év vége előtt tízmilliárd forinttal kedveskedett a határon túli focinak, de a jelek szerint a pénzből határon belülre is jutott: a 444 azt írja, 450 millió forint jutott

  • a Garancsi István-féle Természetjáró Szövetségnek,
  • 300 millió a Magyar Ökölvívó Szövetségnek (épp ennyivel szaladtak meg az ifjúsági világbajnokság költségei),
  • és érdekes mód 500 millió a Mezőkövesd-Zsóry FC Kft.-nek, a mezőkövesdi sportszálló építésének támogatására.

Utóbbi azért is furcsa, mert a lap szerint ez az a sportszálló, amire a Tállai András államtitkár által irányított futballklub bőséggel szerzett közpénzt, de csak nem akar elkészülni, és egyre többe kerül, az építési költségei már meghaladják a mezőkövesdi stadionét.

A sportszállónak az egykori autóskemping területét szemelték ki (ahol nem mellesleg két wellness-szálló és egy gyógyszálló is van). Az építési területet 2014-ben vette meg az önkormányzattól a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. 60 millió forintért, majd a kiviteli tervre elköltöttek még 20 milliót.

A közbeszerezést 2015 nyarán írta ki a klub, a győztes a Penta Industry lett, ami, jegyzik meg, Seszták Miklós akkori fejlesztési miniszter kedvenc cége. A szálloda építésének a költségeit kezdetben 500 millió forintra becsülték, de a Penta végül 396 millióért vállalta.

A szállodának már 2016-ban el kellett volna készülnie, azonban váratlanul módosítottak a terveken, ugyanis a háromszintes szálloda egyik szárnyára még egy szintet szeretett volna a fociklub. Az ár ezzel 470 millióra nőtt. Aztán 2016 október végén újabb szerződés jött létre, amikor is váratlanul egy újabb közbeszerzést nyert meg a Penta Industry. Ez volt a sportszálloda építésének 3. üteme, csakhogy ez az új, 2016 novemberi szerződés plusz 910 millió forintról szólt.

A 470+910 milliós munkákkal 2017 május végén kellett volna végezni, de újabb határidő-módosítások történtek, így a III. ütem 910 milliós költsége 1 milliárd forint fölé ugrott. A szálloda pedig azóta sem nyílt meg.

Az akkor még Seszták Miklós által irányított fejlesztési minisztérium 2016 augusztusában 498,3 millió forintos támogatást adott a mezőkövesdi klubnak, és volt tao-támogatás is a projektre. Igaz, utóbbit elvileg utánpótlás-nevelésre lehet csak fordítani, de megoldották:

az MLSZ-nek „vidéki gyermekeink részére szállás lehetőség biztosítása” címen adtak be igényt.

Később már ennyire sem trükköztek, egyszerűen megírták, hogy “a 2014-2015-ös szálloda építési projektet” folytatni szeretnék.

A jelek szerint a pénz nem volt elég, ugyanis a kormány ad még 500 milliót. A lap szerint az nem világos, hogy ez az eddigi munkák kifizetésére kell, vagy pluszköltségről van szó. Ha viszont az utóbbi, akkor kétmilliárd fölött lehet a sportszálló költsége.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek