Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Átszervezi termelését a világcég, a fogyasztók nem éreznek ebből semmit.
Nem erősítette meg azt a román sajtóértesülést a Nestlé, hogy Magyarországra költöztetik-e a gyártását azoknak a termékeknek, amelyek eddig a társaság temesvári üzemében készültek.
A világ legnagyobb édességgyártója pénteken jelentette be, hogy május végétől leállítja a gyártást egyetlen romániai termelőüzemében. A 2000 óta a Nestlé tulajdonában működő, évente több mint tízezer tonna édességet és kávét előállító temesvári gyár bezárása csaknem négyszáz dolgozót érint. A cég közleményében az áll, hogy a termékek gyártását más üzemekben folytatják, úgy, hogy az áthelyezés ne érintse a romániai fogyasztókat. Itt gyártották eddig a román piacon népszerű Joe nápolyit.
A román sajtó üzleti forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a gyártást Magyarországra helyezheti át a cég, az Origo viszont már tudni véli, hogy a Nestlé új üzemet létesít Kelet-Magyarországon. A Nestlénél a hvg.hu kérdésére egyik verziót sem erősítették meg.
A cégnek Magyarországon három gyártóüzeme van, Szerencsen van a Nestlé európai italporgyártó és töltőüzeme, Diósgyőrben csokifigurákat készítenek, a Vas megyei Bükben pedig állateledeleket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Sean Combs zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.