Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Megnyitotta online shopját a SPAR, az üzletlánc termékei egyelőre Budapesten és a fővároshoz közel fekvő 49 településen elérhetőek a webáruházban. A bővítés egyelőre nincs napirenden, a cég a tapasztalatok alapján dönt majd arról, hogyan fejleszti tovább világhálós szolgáltatását.
A rendeléseket munkanapokon, illetve szombaton lehet leadni, a kiszállítás időpontját pedig kétórás sávokban lehet megadni. A kiszállítás 499-999 forintba kerül, 25 ezer forintos rendelés fölött a szolgáltatás ingyenes. A rendeléseket „Drive-in” módban is fel lehet venni három Interspar áruházban, ennek díja 150 forint. Szalay Zsolt, a SPAR ügyvezető igazgatója elmondta, az online szolgáltatást 960 millió forintos beruházással, csaknem egy évig tartó fejlesztés után indítják be. Ausztriában és Szlovéniában már működik a cég webboltja, a beruházás során egyebek között a szoftver hazai viszonyokra való adaptálására, a szállításban részt vevő áruházak átalakítására, valamint a húsz kisteherautó megvásárlására kellett költeni.
Az online szolgáltatás elindítása mögött részben az áll, hogy a tavaly kilencszázalékos forgalomnövekedést regisztrált SPAR is úgy látja, Magyarországon az offline értékesítésnél jóval gyorsabban bővül az online vásárlás. A felmérések azt mutatják, hogy a vásárlói kosár is nagyobb az online bevásárlások során: a SPAR az idén 14 500 forintos átlaggal számol, ez Szalay Zsolt szerint az áruházi vásárlások átlagértékének a többszöröse.
A cég nem szervezte ki a szállítást, a hűtést is szavatoló kisteherautók vezetői is SPAR-alkalmazottak. A webáruházban a lánc teljes kínálata elérhető. A SPAR, amely tavaly nyár óta több hullámban, egyre több vásárlót bevonva tesztelte webes szolgáltatását, azzal számol, hogy mintegy 800 ezer háztartást ér el netes kínálatával, s jövőre, az első teljes évben egy Interspar-áruháznyi forgalom költözik át a netre.
Élesedő verseny, piaci kilátások
A GKI Digital 2018-ban negyedik alkalommal publikálta a hazai online kiskereskedelem 10 legnagyobb szereplőjének rangsorát. A rangsor összeállítói megjegyezték, hogy a gyorsan mozgó napi fogyasztási cikkek (FMGC) internetes értékesítésében még hatalmas kiaknázatlan potenciál van. Ugyan az első tízbe tavaly még csak a Tesco Online fért be, ez a jövőben könnyen változhat. Az ország legnagyobb kiskereskedője ugyanis a saját szektorában egyre erősebb konkurenciával néz szembe. Az online FMCG szegmensen belül régi motorosnak számító G’Robyt az Auchan Online már működésének első teljes évében megelőzte, és ezzel felért a Tesco mögötti második helyre, komoly kihívás elé állítva a piacvezetőt.
Ráadásul a hipermarketláncok mögött a háztartási cikkek és drogériai termékek területén is erősödik a verseny. Ebben a szegmensben a német Rossmann egyre nagyobb szeletet hasít ki az online FMCG-tortából, de idén tavasszal ő is közvetlen konkurenciával került szembe, mivel elindult a DM is a saját webáruházával. A jelenlegi trendek tükrében tehát ez a – most még “gyerekcipőben járó” – piac egyre inkább a tőkeerős multik játéktere lesz, ez pedig hatással lehet majd az e-toplista mezőnyére is – olvasható a GKI Digital weboldalán.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.