Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy amerikai kutatás szerint, ha a fizetése is nőtt ennyivel, akkor zokszó nélkül kifizetné a többletet.
Egy éve döntöttek úgy, hogy a New York-i éttermekben egységesen 15 dollárra kell emelni a minimálbért. Számos szakértő kiáltott bajt egyből, mondván ez tönkre fogja tenni a szektort, amely 3-5 százalékos profitrátával dolgozott. Végül mégsem ez lett, az éttermek nemcsak a profitjukat tudták növelni, hanem a dolgozóik számát is.
Amikor egy vállalkozás vezetője kénytelen megemelni a béreket, többféleképpen reagálhat: csökkentheti a munkaórákat, kiszervezi a munkát külföldre ahol olcsóbb a munkaerő, elfogadja a kisebb profitot vagy árat emel – kezdte elemzését a Marketwatch-on Nicole Hallett, a buffalói jogi egyetem professzora.
A fentebb említett alacsony profitráta miatt a kisebb nyereség felé elmozdulás könnyen veszteségekbe fordult volna, ezért ez nem volt megoldás. A munkaerő kiszervezése ugye egy étteremnél nem jöhet szóba, így lényegében két megoldásuk marad a New Yorki vendéglátósoknak. Az a kettő pedig tulajdonképpen egy, mivel a kevesebb munkaerő sem megoldás egy olyan helyen, ahol teltházzal kell vinni az egész estét.
Marad tehát az áremelés.
Bár néhány étterem kifejezetten félt ettől a lépéstől, mondván el fognak fordulni a vendégek, nem ez történt. Hallett szerint azért nem, mert egy béremelés után nem kell olyan nagy mértékben az árakat emelni. Példaként egy 1993-as kutatást hoz, amely szerint a minimálbér 0,8 dolláros, azaz 80 centes emelése 3,2 százalékkal emelte meg az éttermi árakat. De ha valaki egyszer emel 10-15 százalékot az árain, azaz egy hamburger 12 dollár helyett 13,2 lesz, akkor sem fognak a vendégek elfordulni tőle – vélte a professzor.
Ráadásul sokan nem számoltak a társadalmi haszonnal: ha nő a minimálbér, akkor több elkölthető pénze marad az alsóbb jövedelmi osztályokba tartozóknak, amit hajlamosak akár az éttermekben is elkölteni. Persze - említi meg Hallett - az sem árt, ha jól pörög a gazdaság. Márpedig New Yorkban jelenleg ez a helyzet, egy recesszió esetén vélhetően jobban megszenvedték volna az áremelést az éttermek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.