Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A hónap végéig lehet pályázni még az áprilisi bértámogatásra is.
A kormány első bejelentései alapján nem volt egyértelmű, hogy áprilisra is kérhetnek-e a cégek bértámogatást így, hogy a hónap hetedik napján már a korábbinál több üzlet nyithat ki. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményt adott ki, amelyben világossá tették:
Az ágazati bértámogatást változatlanul kérhetik a cégek az áprilisi bérekhez is, a pályázatokat a hónap végéig lehet benyújtani.
Bodó Sándor államtitkárra hivatkozva azt is megírták: eddig 25 ezer cég 155 ezer dolgozó után igényelt bértámogatást, szinte a teljes összeget, 62 milliárd forintot kifizette az állam.
Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.
Az államtitkár azzal is elbüszkélkedett, hogy tavaly nyár után újra 4,5 millió fölé nőtt a foglalkoztatottak száma. Azt már nem tette hozzá, hogy ez az adat úgy jött ki, hogy idén januárig nem kellett beszámítani közéjük a gyeden lévő nagyjából 137 ezer embert, azóta pedig igen, ha ezzel korrigáljuk a számokat, kiderül, hogy idén februárban 104 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint tavaly olyankor.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?