Újabb fontos engedélyt kapott a Gellért-hegyi sikló építésének beruházója: a kapcsolódó gyalogos-aluljáró és a Hegyalja útra felvezető lépcső megépítésére vonatkozót. Az ezek a hegy oldalában futó majdani sikló alsó állomásának megközelíthetőségét fogják biztosítani.
A fejlesztésért felelős Gellérthegyi SIKLÓ Kft. közlése szerint a Budapest Főváros Kormányhivatala által kiadott dokumentumra azért volt szükség, mert az aluljáró és a lépcső egy önálló engedélyezési eljárás tárgyát képezte a Gellért-hegyi sikló létesítményének részeként.
Emlékeztettek, arra is, hogy a kormányhivatal egy hónappal ezelőtt új építési engedélyt adott ki a Gellért-hegyre tervezett sikló megvalósítására, a korábbi építési engedély mellett.
A cég a közlemény szerint bízik abban, hogy a fővárosi önkormányzattal folytatott párbeszéd erősítésével hamarosan az utolsó akadályok is elhárulnak a sikló építésének megkezdése elől, tekintettel arra, hogy a megvalósítása céljából létrehozott projekttársaságban kisebbségi tulajdonos Budapesti Közlekedési Központ Zrt. a soron következő taggyűlésen várhatóan már részt tud venni.
A Fővárosi Önkormányzatnak több problémája is van a beruházással. „Amit akarnak, azt sem, meg ahogyan akarják finanszírozni, azt sem tudjuk támogatni” – idézte az Index január végén Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest. A lap beszámolója szerint Kiss egy háttérbeszélgetésen mondta ezt, hozzátéve: azzal a céllal ugyan egyetért a főváros, hogy a sikló megépítésével a turistabuszok okozta terhelés megszüntethető a hegyen, és hogy a megépülést követő nyereségből származó bevételt zöldfejlesztésekre költenék. Azt azonban nem tudják elfogadni, hogy magánberuházásban jöjjön létre. Megjegyezte azt is, hogy a látott tervek alapján a sikló kapacitása nem alkalmas teljesen a buszok kiváltására, miközben a megépítése túlzottan pusztítja a faállományt.
A fejlesztés jelenleg előkészítés alatt áll; a cég korábbi közlése szerint a sikló 2023 második felében kezdheti meg működését.