2023-ban a magyar cégek már több pénzt költhetnek az energiára, mint a dolgozók béreire – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Budapest Summit nevű konferenciáján. Az összes árbevétel 11 százalékát az energiaköltségek fedezésére szánhatják, míg a munkaerőköltségre csak 8-9 százalékot. „Nem az fogja érdekelni a vállalatokat, hogy van-e munkaerő, hanem hogy van-e áram, és mennyibe kerül.”

A legtöbb energiafelhasználást igénylő iparágakban jövőre az összbevételnél több lehet az energiaköltség.

Ráadásul a kkv-szektorban a vállalatok felének nincsen megkötött gázszerződése, miközben október 1-jén indul az új gázév. A mikrovállalatoknál ez az arány 70 százalék, vagyis ezek a cégek éves szerződés nélkül hónapról hónapra szembesülnek majd új energiaárakkal, pedig

a vállalkozások harmada már ma sem tudja fenntartani a normál működését

–- idézte az MKIK felmérését. A cégek többsége már a közeljövőben elbocsátásokat tervez, „ezt hívják recessziónak, ezt hívják elbocsátásoknak” – mondta.

A kormány ezért egy munkaerővédelmi programot tervezett, ez a miniszter szerint „már ott van az asztalon”, de még nem döntöttek arról, hogy mikor élesítsék. A nagyobb gyáraknak pedig támogatást kínálhatnak. De ami az igazán fontos szerinte, az az:

ahelyett, hogy a munkaerő versenyképességét néznénk, most már azt kell számolni, hogy egy egység GDP-t hogyan lehet a legkevesebb energia felhasználásával előállítani.

A miniszter a magyar helyzetnél sokkal hosszasabban beszélt arról, hogy káosz uralkodik az EU-ban, a szankciókkal Európa elveszíti hosszú távú versenyképességét, az EU pedig ezzel nem foglalkozik, hagyja, hogy a tagállamok maguk próbálják menteni a vállalataikat. Egész drámaian vázolta a helyzetet: a kontinens versenyképességét az energiaválság földre küldi,

ha Európa nem szedi össze magát az utolsó előtti pillanatban, eltűnik a gazdaság térképéről.”

„A Ford meg a Chrysler röhög, miközben a Volskwagen és az Audi szenved” – mondta. Ugyan az USA-ban is jelentős az infláció, de azt nem az energiaárak hajtják. A miniszter szerint ezt Európa saját magának okozta, „nem ledöftük magunkat a szankciókkal, hanem mindjárt el is vérzünk”.

Nagy Márton két részletre nem tért ki az előadásában: nem említette sem azt, hogy mi áll a szankciók mögött (az Oroszország név el sem hangzott a levezetés e részében), sem azt, hogy az EU legnagyobb inflációja már a háború előtt fél évvel a magyar volt.

Akinek több pénze van, az jobban megerősítheti a vállalatait, akinek olcsóbb az energiája, az versenyelőnyre tehet szert, ahol pedig kisebb az energiaintenzív iparágak súlya, az jobban kijöhet a válságból – vonta le a következtetést.

Vagyis szerinte jól járhat Európában Németország, amely számolatlanul öntheti a pénzét a vállalatai megmentésére, de még a most a mienknél is nagyobb inflációt produkáló Baltikum is, ahol a fiatal programozók odacsábítására költöttek nagyon sokat az energiaintenzív szektorok helyett – váratlan kritikája lehet ez nem csak az elmúlt 12, hanem nagyjából az elmúlt hetven év magyar gazdaságpolitikájának. De Nagy Márton következtetése ebből nem az volt, hogy nekünk is más utat kellene követnünk, hanem az, hogy nagyobb európai szolidaritás kellene a gazdagoktól. „Hol van itt a szolidaritás, az európai közös megoldás? Németország önti a pénzt a vállalataira, a többiek meg pusztuljanak meg, erről nem beszélünk, csak az újabb szankciókról, nyolcadik, tizenegyedik, tizenkettedik, nem is érdemes számolni” – folytatta.