Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A szakmai irányelv szinte kész, de a jogszabályi változtatásokra még várni kell.
A gyógyszertári vakcináció lehetőségeiről volt szó az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által szervezett keddi háttérbeszélgetésen – írja az Mfor.hu.
„Magyarországon most érett meg a helyzet, hogy nyilvánosan lehessen beszélni a patikákban bevezetendő oltásokról. Hazánkban nagyon jó hagyományai vannak a gyógyszerészetnek, ezért fontos, hogy plusz kompetenciát kapjanak a patikusok, amivel az eladói szerepkörből ki tudnak lépni” – hangzott el.
Hazánkban a felnőtt vakcinákat egyelőre csak orvosi rendelőkben lehet kérni, pedig a szakmai szervezetek szerint ebbe a közforgalmi és kórházi gyógyszertárak is bekapcsolódhatnának. Egy 2021-es felmérés szerint a gyógyszerészek 56 százaléka szerint előnyös lenne a társadalom számára a patikai vakcináció.
Ahhoz, hogy beindulhasson a program, a következők szükségesek:
A pilot programban való részvétel önkéntes alapon működne, és a program bevezetése esetén sem helyettesítené, hanem kiegészítené az alap- és szakellátás többi szereplőjét. Arra a kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni a patikában beadott oltás, a háttérbeszélgetésen azt mondták, hogy valószínűleg a háziorvosok által elkért 2500 forintnál többe.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.