Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Két kamatemelés érik még az idén az euróövezetben

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön tartja a következő kamatértekezletét Frankfurtban. Általános piaci vélekedés szerint az EKB most nem változtat, viszont egyre többen tartják valószínűnek, hogy idén nem egy, hanem még két szigorítás lesz, szeptemberben, majd decemberben, így a bank 4,50 százalékos szinten zárja majd az évet.

Vállalkozás

Gitáriskola az év legígéretesebb fiatal vállalkozója

Kiosztották a 2007. év legígéretesebb fiatal vállalkozója pályázat díjait. Első helyezett lett Déri Gábor budai gitáriskola pályázata, második díjat kapott Palkovics Tamás szerszámszerkesztő és tervező három dimenziós modellek, mintadarabok, prototípusok pályázata, harmadik helyen végzett Borbás Gergely TÁS egyedi táskák pályázata.

Vállalkozás

Szigorú APEH-ellenőrzések az elvárt adó miatt

Az APEH 20 éves – ennek alkalmából kitüntetéseket adtak át az adóhivatal dolgozóinak. Szikora János a visszafogott ünneplésről és az adóhivatal a minimum adóalap ellenőrzése miatti létszámbővülésről és a decemberben befejeződő vagyonosodási vizsgálatokról is beszélt az Adózónának.

MTI Karrier

Start kártya kismamáknak és időseknek

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) július 1-jétől elindítja a Start Plusz és a Start Extra Programot - jelentette be Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. Ezzel újabb esélyt ad a kismamáknak és az időseknek

hvg.hu Tech

A cégvezetők 87 százaléka rosszul méri fel az IT-kockázatokat

A vállalatok jobban tartanak informatikai rendszereik összeomlásától, mint terrortámadásoktól, természeti katasztrófáktól, pénzügyi, vagy jogi nehézségektől. Ennek ellenére a többség nem kezeli megfelelően az IT-infrastruktúrájukat fenyegető kockázatokat - Az SAP AG (NYSE: SAP) Egy friss, az SAP által támogatott Economist Intelligence Unit (EIU) tanulmány .

Vállalkozás

Mennyibe kerülne csökkenteni a munkáltatók járulékait?

Az adórendszert finomítani kell, de teljes körű reformra nincs szükség, s ideje volna felszámolni egyes, az adókkal kapcsolatos téveszméket a foglalkoztatás terheivel, az egykulcsos adóval, valamint az adócsökkentéssel kapcsolatban - fogalmazta meg több előadó is az APEH fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából tartott konferencián. A gazdasági szakemberek, ex és jelenlegi politikusok érveit alátámasztó számoknak alig akadt közös nevezője.

MTI Gazdaság

KPMG: valószínűleg maradhat a helyi iparűzési adó

A KPMG adószakértői szerint az Európai Bíróság (EB) csütörtöki, első tárgyalásán elhangzottak tovább erősítik annak valószínűségét, hogy bíróság nem minősíti (tiltott) forgalmi adónak a helyi iparűzési adót (hipa) - közölte az adótanácsadó társaság.

Vállalkozás

Dupla közteher és láthatatlan adóforintok

Magyarországon az ingatlanok bérbeadása egyre nagyobb jövedelem-forrást biztosít. Ha a bérlő cég, akkor a bérleti díjról minden bizonnyal számla készül. Ha a bérlő magánszemély, már nem merném az előző tézist megismételni. Nálunk az adózatlan (láthatatlan) gazdaságot a nemzeti össztermék (GDP) 20-22 százalékára teszik a kutatók. Mennyibe kerülhet a bérbeadónak, ha kiderül "láthatatlan" adóforintjai nem is léteznek? Vámosi-Nagy Szabolcs kommentálja

MTI Karrier

Újabb Start kártyák igényelhetők július elsejétől

Az első évben teljesen járulékmentesen, a második évben összességében 15 százalékos járulékkal foglalkoztathatók július 1-jétől az ötven év feletti vagy a csak alapfokú végzettséggel rendelkező tartósan álláskereső személyek.

MTI Vállalkozás

Törvény a vállalkozói körbetartozások mérséklésére

A parlament hétfőn elfogadta a vállalkozói körbetartozások mérséklését célzó törvényt, ami a megrendelőnek 30 napot ad a fizetés teljesítésére, a vállalkozónak pedig zálogjogot biztosít a megrendelő tulajdonában lévő, de a vállalkozó által épített ingatlanon.

MTI Vállalkozás

Mégsem kell átírni a tárasági szerződéseket a vállalkozásoknak

Két jó hír a cégtulajdonosoknak: a társasági törvény előírásainak nem idén szeptember 1-ig, hanem jövő év július 1-ig kell megfelelniük, de a leggyakoribb módosításokat akkor sem kell megtenniük, továbbá – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint – a megváltozó TEÁOR- számokkal kapcsolatosan egyáltalán nem lesz tennivalójuk.

Vállalkozás

Az offshore paradicsomok keserű leve

Alacsony adók, zökkenőmentesen működő üzlet, egyszerű szabályozás, presztízs, maximalizált bevétel – egyebek mellett ezek lehetnek azok az okok, amiért egy vállalkozó offshore cég alapítása mellett dönthet. A jogszabályok és rendelkezések tengerében azonban nem könnyű eligazodni. Néhány példán keresztül bemutatjuk, mire érdemes figyelni.

Vállalkozás

Egyre többen panaszkodnak a bankokra

Rohamosan nőtt a bankokkal szembeni panaszok száma - derül ki az őket felügyelő hatóság friss jelentéséből. Ez a fogyasztói öntudat erősödését jelzi ugyan, de az átlagügyfél továbbra sem elég patkolt.

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

A címlapról ajánljuk