Újabb vízkorlátozásokat léptettek életbe Szolnokon és környékén
A meghozott lépések a lakosságot nem érintik.
A meghozott lépések a lakosságot nem érintik.
MTI
Fájdalmat már okozott az új kormány a Fideszhez közeli vállalatoknak, de végérvényesen még egyik sem roppant bele a felmondott szerződésekbe vagy a jogsértések gyanúja miatti eljárásokba.
Hét olyan műve is volt Orbán János Dénesnek, amiért egymagában több jogdíjat kapott a KMTG-től, mint mindenki más összesen.
HVG
Harminchárom projekt közül 28 kiemelt beruházást néznek át.
HVG
Úgy vélik, kiemelt szempont volt, hogy szabályos, tisztességes és a mindenkori magyar állam, azaz a magyar emberek számára előnyös döntések szülessenek. A befektetőket ez nem hatotta meg, Jászai Gellért cége kedden is folytatta mélyrepülését a tőzsdén.
HVG
Az Orbán Viktorral Szerbiában együtt bulizó Világi Oszkár Inrimas nevű cége 2024 és 2025 között hússzoros növekedést és 3 milliárd forintos bevételt ért el.
HVG
Naponta tíznél kevesebb hajó mer csak áthaladni a globális olajkereskedelem legfontosabb útvonalának fojtópontján.
HVG
Kevés a mosdó, nincs ivóvíz, az embereknek félkész irodákban kell dolgozniuk, ahol télen nem volt fűtés, most meg hűtés nincsen.
HVG
A nyomozás érdekeire hivatkozva az eljárás tényénél többet a rendőrség nem árult el az ügyről.
HVG
Ha egy cég jól csinálja, a bértranszparencia a dolgozók bevonzásának kiváló eszköze lehet. Rosszul kivitelezve ellenkező hatást érhet el.
Összekapcsolják Zuglót és Angyalföldet, mindezt EU-s pénzből.
HVG
Ne csütörtökre tervezzük a bevásárlást, de ha mégsem megy más napon, akkor azért így is lesz pár lehetőség.
HVG
Az 50 legnyereségesebb hazai cégből kilenc emblematikus NER-es cég. A legfrissebb, 2025-ről szóló mérlegek alapján a legnagyobb magyar foglalkoztatók alkalmazottjainak zöme külföldön dolgozik. Egy 19 fős óriáscégecske dollármilliárdokkal gurigázik. HVG Top 50 – 2. rész.
Az orosz állami vállalat ugyanazt a technológiát alkalmazza az egyiptomi atomerőműnél, mint Paks II.-nél.
HVG
Az átvilágítás befejezéséig a minisztereknek tilos a vállalatról nyilatkozniuk.
HVG
Az országos átlag 73 nap, de a hazai társaságok negyede kétszer ennyi ideig vár a pénzére.
HVG
A versenyhivatal aggódott, mert szerintük zöldebbnek tüntették fel a Naturaqua ásványvizet a kelleténél.
HVG
Az ATEV üzemének szaga évek óta keseríti a helyiek életét.
HVG
A volrustomig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
HVG
Néhány négyzetméteren elfér mindaz, amiért fél magyar gasztronómiai világ visszajár: idegen nyelvű szakácskönyvek, cukrászati és barista szakirodalom, ritkaságszámba menő, dedikált kötetek. A Cookbooks.hu-t tizenöt éve Fekete Antonio viszi, aki emellett az ország egyik legkeresettebb gasztrofotósa is. Vele beszélgettünk a séfszakmából a könyvkereskedésbe vezető útról, a közösségi média és a szakkönyvek viszonyáról, a hazai gasztronómiai oktatás hiányosságairól és egy régóta dédelgetett saját könyvterv sorsáról.