Lehallgatásokat zavaró eszközöket vett a MÁV Lázár minisztersége idején
A MÁV a készülékeket megpróbálta átpasszolni egy nemzetbiztonsági szervnek.
A MÁV a készülékeket megpróbálta átpasszolni egy nemzetbiztonsági szervnek.
HVG
A Mészáros és Mészáros Zrt. még a választások előtti napon is szerepelt rajta, a cég logója mostanra azonban már az NK Osijek mezéről is lekerült.
HVG
Azt kérik a hatóságok, hogy a törköly olívaolajat ne fogyasszák el.
HVG
A Duna Aszfalt szerint ezzel megszűnik a magyar állam által azok 80 százalékára vállalt kezesség kockázata, amit az új kormány kifogásolt, de a „biztos pénzügyi alapokon” álló projekt hasznaiból sem részesülnek az adófizetők.
HVG
Szeptember 1-jétől várhatóan december 17-éig lesz zárva a fürdő, amivel a polgármester közlése szerint közel 25 millió forintot spórolnak.
HVG
Huszonöt lapban jelentették volna meg a volt miniszterelnök hét pontját, de több visszautasította az ajánlatot.
HVG
Az üzemben elsősorban a hulladékok tárolásával volt gond.
MTI
Volt év, amikor a Publimont bevételének közel felét az állami propaganda adta. Az üzletben Balásy Gyula egyik cége volt a partner.
HVG
Az alig olvasott twn.hu milliárdokat fialt a tulajdonos celeb-üzletasszonyoknak, de a pénzt nem Rogán Antal minisztériuma hirdette el náluk.
HVG
Breuer Péter csatornájával a Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília köreihez tartozó Digital Minds is dolgozott.
HVG
A hangsúly ezentúl az építőipari vállalat nemzetközi jellegén lesz, bár az afrikai projektje is éppen felülvizsgálat alatt áll – a gyanú szerint a túl könnyen megszerzett állami hitel miatt.
HVG
Hogy valóban megindítják-e az eljárást, arról szeptember elején dönt a kerület.
HVG
Az orbáni kommunikáció közvetítői hálózatát új dokumentumok rángatják a fényre: felbukkan Rogán Antal bizalmasának családi köre, és ismeretlen cégek kérészéletű tevékenysége rajzolódik ki Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata körül. Az Átlátszó által kiperelt, öt pendrive-on átadott, több mint ezer PDF-ből álló, összesen 125 milliárd forintnyi kormányzati kommunikációs közbeszerzés dokumentációja azt is megmutatja, hogyan váltották egymást a meggazdagodott szereplők a milliárdos üzletekben. A machinációk erdejéből a HVG igyekszik pár fát láthatóvá tenni.
A megállapodás véget vet annak a pernek, amelyet még a Biden-kormányzat idején indított az Igazságügyi Minisztérium a közösségimédia-felület ellen.
HVG
A Magyar Fejlesztési Bank aláírta mind az öt támogatási szerződést a MAVIR-ral, az E.ON-nal és az MVM-mel.
HVG
Mintegy 490 ezren nézték a közmédia csatornáján az augusztus 20-i tűzijátékot.
HVG
Visszahívják a Lidlből az egyik pudingot, mert hányást, hasmenést okozó baktérium került bele valahogyan.
HVG
Bár a raktárautomatizáció már jó ideje elérhető lehetőség, mégis nagy a szakadék a technológia fontosságának felismerése és bevezetésének aránya között. A mobil robotok körül még mindig rengeteg a kérdés és a tévhit. De a körültekintő hozzáállás, a szakmai tanácsadás, a professzionális bevezetés és életciklus-menedzsment segítségével még inkább a mindennapjaink része lesz. Zupán Andrással, a Jungheinrich projektmenedzserével beszélgettünk.
Jungheinrich
Az MKIK szerint a jövőben változnak a feladatok, ezért más típusú vezetés szolgálja jobban a hazai vállalkozók érdekeit.
HVG
A két évvel ezelőtti tűz utáni helyreállítás még nem ért véget, a gyógyászati részlegen még dolgoznak.
HVG