Az élelmiszerláncok megtámadták az árstopot az Alkotmánybíróságon
A multinacionális cégek alkotmányjogi panaszt nyújtottak be.
A multinacionális cégek alkotmányjogi panaszt nyújtottak be.
hvg.hu
Mindössze 4326 vállalkozó adta be a szükséges kérvényt.
hvg.hu
Összességében a magyar államot és a 4iG-t is tekintetbe véve kizárt, hogy a Vodafone felvásárlása finanszírozható volna valamiféle hitelkonstrukció(k) nélkül. Az állam bocsáthat ki állampapírokat, de ott van egy karnyújtásnyira az állami fejlesztési bank és az exportbank, amely felügyelőbizottságának új elnökét nemrég nevezték ki a Vodafone-t felvásárló állami cég vezérigazgatójává. Illetve ott a Mészáros Lőrinc-féle Magyar Bankholding.
Nem sokkal drágábban lehet az itthon sokszor hiányzó kristálycukorhoz jutni a határokon túl, a magyarok mégsem ezért járnak át Ausztriába vásárolni. Az érezhető cukorhiány hátterében ugyanakkor a hatósági ár mellett ott van az is, hogy visszaesett a termelés.
A becsült kártérítés mértéke a kilencmilliós csoport minden egyes tagjára 67 és 562 font közé esik, a kamatok nélkül.
hvg.hu
A londoni székhelyű vállalat ötmilliárd dolláros adósságot halmozott fel. A lépés a magyar mozikat nem érinti.
hvg.hu
A jegybank bírságolt, és feljelentést is tett.
hvg.hu
Szeptembertől várhatják számláikat a társasházak és a társasházakban élő nagycsaládosok, nekik akkor két számlázási időszakot érintve (július-augusztus és augusztus-szeptember) küld számlát a szolgáltató.
MTI
Az elmúlt időszakban megnőtt a panaszok száma a légitársasággal szemben az Igazságügyi Minisztérium szerint.
hvg.hu
Nagy Márton szerint a tranzakció közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthető, a Corvinus Zrt.-n keresztül vásárolhatják meg a Vodafone 49 százalékát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A tranzakció értéke 715 milliárd forint.
hvg.hu
A 2018-ban több keszthelyi terület felújításával megbízott cég már felszámolás alatt áll.
hvg.hu
Kettő híján félszáz vállalattal bővült egy év alatt a miniszterelnök földijének cégcsoportja. Mészáros Lőrincnek már tényleg nem sok kell, hogy az ország legnagyobb foglalkoztatója legyen.
hvg.hu
Októbertől tervezték a járatok újraindítását, most az ellátási lánc korlátaira hivatkozva visszamondták.
hvg.hu
A férfit 13 év börtönre ítélték és 8,1 milliárd dollárra bírságolták.
hvg.hu
A tavaly év végén az adósságállományuk már 8,9 milliárd dollár volt.
hvg.hu
Több százezer embert érint a katatörvény adóév közbeni átalakítása, olvasóink pedig elárasztottak minket kérdéseikkel. Az első sokkon, úgy fest, már mindenki túl van, és a jövőjét kutatja. Ebben próbálunk mi is újabb válaszokkal segíteni.
A jegybank arra kéri a fogyasztókat, hogy kellő körültekintéssel járjanak el a HyperVerse termékeknél.
hvg.hu
Az étrend-kiegészítőben annyi hatóanyag van, ami már terápiás dózisnak számít.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A soproni VOLT és a zamárdi BalatonSound fesztiválok is veszteséggel zártak.
hvg.hu