Hozzáadott cukor nélküli csokit dob piacra a Nestlé
Az édesség azonban így is édes marad.
15 milliárd forintos beruházással alakítottak ki négycsillagos hotelt a Király utcában.
MTI
Sokan nem tanulnak a 2008-as gazdasági világválságból. Pedig nem ártana, hiszen a tehetős vállalkozóknak nem nyújt elég biztonságot csupán az, hogy a vagyont aranyban, vállalati kötvényekben, részvényekben, vagy többféle devizában diverzifikálják, csökkentve ezzel a kockázatot. Fontos pénzügyi alapelv, hogy földrajzi szempontból is meg kell osztani a befektetéseket: lehet ugyan, hogy emiatt megkapjuk az offshore bélyeget, de erre is van megoldás.
Crystal Group
Az emberek követik egymás példáját – hivatkozzunk azokra, akiket már meggyőztünk!
HVG Extra Business
A szervezet versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szoláriumokat üzemeltető Sun System Kft. ellen.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy meg nem nevezett magyar megrendelővel írta alá eddigi legnagyobb szerződését az OTT-One, amely 5 millió részvényt is értékesít.
MTI
Még a szezon előtt ellenőrizték a kalandparkokat, többet ideiglenesen be kellett záratni, mert nem teljesen az előírások szerint üzemeltek.
MTI
Előszeretettel címkézzük a generációkat, megfeledkezve arról, hogy ami mindenkire igaz, az talán senkire sem. Pláne nem abban a formában, ahogy mantraszerűen ismételgetjük magyarázatként az összes problémára.
HVG Extra Business
Határérték feletti melaminkioldódást mért egy kisgyermekeknek szánt bambusz étkészletből a francia hatóság. A kínai eredetű termékből Magyarországra is érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri, akiknek a háztartásában van az ismertetett azonosítójú étkészletből, ne használják.
MTI
A gyerekek számára a játék épp annyira alapvető szükséglet, mint az evés, az ivás vagy az alvás. A boldog játék kiváltotta pozitív elmeállapot elősegíti az agy minőségi fejlődését.
HVG Extra Business
Az olyan cégek sincsenek kizárva a kivából, amelyek tulajdonosai egyben ügyvezetők és alkalmazottak is.
hvg.hu
Korábbi hírek szerint már a héten újraindult volna a szolnoki kénsavgyár, de a Népszava most arról ír, ez egyelőre mégsem történik meg.
hvg.hu
A Wizz Air Budapest-London járata is késni fog.
MTI
Két év alatt az összes szer támogatását nullára fogják csökkenteni.
hvg.hu
Tuzson Bence utasította a kormányhivatalt az ügy kivizsgálására.
hvg.hu
A Nestlé egy belga márkájának a vizespalackjait készíti újrahasznosított PET-ből.
hvg.hu
Már nem a kereskedelmi háborúkat, hanem a klímaváltozást tekintik a legnagyobb üzleti kockázatnak a világ legnagyobb cégeinek vezetői. A világgazdaság növekedésébe vetett bizalom általában véve csökkent, az USA-ban viszont nagyot nőtt.
hvg.hu