Közzétették, hogy mi okozta Deák Bill Gyula halálát
A zenésznek a napokban pacemakert ültettek be a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban.
A zenésznek a napokban pacemakert ültettek be a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban.
MTI
Nagy Feró az első pillanattól kezdve azt gondolta, Deák Bill világhírű lesz, és mindmáig úgy érzi: valóban az egész világnak meg kellett volna ismernie a hangját.
HVG
A pályázók neveit, valamint a sikertelen pályázatokat nem hozza nyilvánosságra a minisztérium.
MTI
MTI
HVG
A világhírű írótól, Nádas Pétertől búcsúztak a Zeneakadémia nagytermében szerdán rendezett esten, ahol az író szövegei és az általa szeretett alkotók zeneművei hangoztak el.
MTI
„A Kőbánya bluest már az angyalok dúdolják tovább” – írta Deák Bill Gyula halálára Nagy Ervin kulturális államtitkár. Hobo megemlékezésében leírta, miért vette be a zenekarába Deák Bill.
HVG
Meghalt „Bill kapitány”, aki számtalan emlékezes dalt énekelt a Hobo Blues Banddel, majd szólóelőadóként, és olyan produkciókban, mint az István, a király. Emlékezzünk rá a bluesokkal!
HVG
Ben Saunders volt az az énekes, aki még 2011-ben megnyerte a The Voice című tehetségkutató legelső holland verzióját. A rendőrség megerősítette a hírt.
HVG
A múzeumok közötti együttműködés már a XIX. század közepén, a modern múzeumok kialakulásával kezdetét vette, de formái jelentősen kibővültek az idők folyamán. Az egyik legújabb forma a közös műtárgyvásárlás, aminek érdekében akár különböző országokban működő intézmények is összefoghatnak.
Nincs lift a házban, van viszont penészfolt a falon: innen indulnak a bonyodalmak a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan…, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, Reisz Gábor új filmjében.
Andrzej Wajda és Roman Polanski is rábízta kései filmjeinek képi világát. Kate Winslet is őt hívta operatőrnek rendezői bemutatkozásához. A zongoristáért Oscar-díjra jelölték. Pawel Edelman a Budapesti Klasszikus Filmmaraton vendége lesz.
Az MVM Dome-ban adják elő március 11. és 14. között az OVO című produkciót.
HVG
A szeptember végén megjelenő Karácsony – Az ünnep dalai című lemezt a Magyar Zene Házában mutatja be.
HVG
Az HBO első, Magyarországon gyártott, magyar bűnügyeket feldolgozó true crime dokumentumsorozata egyedülálló nézőpontból mutatja be az ország legismertebb bűnügyeinek nyomozásait.
A távol-keleti ország egyedülálló olvasás-népszerűsítési kampányba kezdett.
HVG
Zomborácz Virág Valentin-napi romantikus vígjátékának főszereplői Ember Márk és Rujder Vivien.
A turné egy korábbi állomásán Macklemore kiállt a palesztinok mellett, emiatt letiltották a szervezők. Tiltakozásul a többiek is sorra kiszálltak.
Fülöp László Zsolt íróként indult Erdélyben, aztán tengerjáró hajón dolgozott, majd kikötött New Orleansban, ahol ma professzor, de hazakészül. Szeretettel külföldről sorozatunk írása.
Demény Péter
Emily Hauser brit ókortörténész nem éri be azzal, hogy a történelem kizárólag a férfiak történelme. Új kötete Homérosz asszonyainak sorsán keresztül a bronzkori nők életét igyekszik jobban bemutatni.
Nagy német nyelvű irodalmi nyüzsgés várható a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
HVG