Szexuális bűncselekményekkel vádolják a Doctor Who színészét
Noel Clarke után tavaly szeptember óta nyomoznak és mostanra öt, 2007 és 2016 között elkövetett eset miatt emelt ellene vádat a londoni rendőrség.
Noel Clarke után tavaly szeptember óta nyomoznak és mostanra öt, 2007 és 2016 között elkövetett eset miatt emelt ellene vádat a londoni rendőrség.
HVG
A kultúráért felelős államtitkár közlése szerint színház-, tánc- és zeneművészeti szakbizottság is alakult - igaz, egyelőre ideiglenesen -, és az SZFE helyzetére is reagált.
HVG
Fásyné Gurzó Máriát vezetőszáron vitték a kecskeméti bíróságra az NKA-botránnyal összefüggésben, amire a színész-aktivista is reagált.
HVG
A színésznő arról beszélt, hogy bár őt nem érte olyan atrocitás, amit sokáig kellett volna nyögnie, ordibálásnak, kulcsdobálásnak és megalázásának azonban volt már tanúja.
HVG
A nemzet színésze velősen fogalmazott arról, hogy milyen figurák kerülnek vagy maradnak pozícióban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
HVG
Az új évad premierje szeptember 16-án lesz.
A magyar írót Frank-Walter Steinmeier német államfő méltatta.
MTI
A Moulin az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált, a hazai mozikba novemberben érkezik.
„Az oktatás globális válságban van, és ebbe Magyarország is szépen belesimul” – foglalta össze Lannert Judit a legfrissebb PISA-mérés adatainak tanulságait. Az oktatási miniszter szerint másfél év múlva lehet új nemzeti alaptanterv, a kisiskolák problémájának megoldása pedig egy nagy társadalmi feladvány lesz.
HVG
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium szerint azon dolgoznak, hogy az iskolákat, egyetemeket depolitizálják.
HVG
Vannak dolgok, amik nem változnak. Még mindig megéri jóban lenni Vidnyánszky Attilával.
Szeptember 20-án több mint 25 gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg premier előtt a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye című animációs filmet, közelebb hozva számukra a közösségi mozizás élményét.
HVG
John Malkovich akkora John Malkovich-menetet nyomott a Velencei Filmfesztiválon, hogy az Oscar-díj is az övé lehet.
Az én hetem című sorozatunkban négy író felváltva ír arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Nehezítésül megadunk öt szót, amelyet be kell építeniük a szövegbe. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: pusztanyitogató, hadiláb, csengőfrász, hanghatás, normaszegés.
A velencei filmfesztiválon másodízben debütált Horvát Lili-film. A Jegyzeteim a Marsról című romantikus dráma a rendező első angol nyelvű, nemzetközi koprodukcióban készült darabja. „Kész kötéltánc volt ez a film” mondja az alkotó, aki arról is mesélt, hogy a Nemzeti Filmintézet miatt a főszereplőket is cserélni kellett.
Két világ között mozogtak, fontos és informatív magánbeszélgetéseket folytattak, amiket megvitattak az édesapjukkal is – mondja Catherine Grace Katz amerikai író-történész a jaltai konferencián részt vett három lányról, akiknek történetét dokumentumregényben örökítette meg.
A német közvélemény és politika is felháborodott azon, hogy a Felzmann Aukciósház a holokauszt áldozatainak személyiségét érintő tárgyakat, emlékeket akart árverésre bocsátani. Az akció meghiúsult, a gyűjtemény darabjai méltó helyekre kerültek.
Polgár György
Rétvári Bence ex-BM-es államtitkár előkapart egy három évvel ezelőtti Lannert-interjút, és azt a politikai érdekei szerint keretezi. Lannert Judit viszont nem nyilatkozik, nehogy félremagyarázzák a mondatait. Hol van itt a gyerekek érdeke?
Korábban a színházszakma élénken tiltakozott a program ellen.
HVG
Horvát Lili a lélek ködös tájaira, Danny Boyle a bulvár bugyraiba küldi a sztárjait. Tudósítónk jelenti Velencéből.