Túladagolta magát Julia Roberts féltestvére
Féltestvérét gyászolja Julia Roberts és családja: Nancy Motes feltehetően gyógyszer-túladagolásban hunyt el a hét végén Los Angelesben.
Féltestvérét gyászolja Julia Roberts és családja: Nancy Motes feltehetően gyógyszer-túladagolásban hunyt el a hét végén Los Angelesben.
A rendőrség egy rendező után nyomoz, aki színészek, táncosok és énekesek sorát hitegette. Volt, akikkel nem létező előadásokra próbáltak – írja a Bors.
Február a farsang évadja, ezt mondani sem kell, a popzenében azonban egész évben, ráadásul több évtizede megy az álarcosbál. A könnyűzene nagy rejtőzködői és átváltozóművészei közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.
Két kortárs magyar táncelőadás is bekerült az Aerowaves Fesztivál idei programjába. A Hodworks Társulat Pirkad című előadását és a Nyúzzatok meg című darabot itthon a Trafóban láthattuk. A két előadás 419-ből kerül a legjobb 24 közé.
Az emberi erőforrások minisztere sajnálja, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége úgy döntött, egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter szerint Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.
Hogy nézne ki, ha egy nők uralta társadalomban egy férfi lenne kitéve szexista megjegyzéseknek és szexuális zaklatásnak? Egy francia rendező megpróbálkozott ennek bemutatásával. Női-férfi szerepcsere tíz percben. Tanulságos végignézni.
Bár jelenleg úgy tűnik, az igényes kőburkolat-rengetegben elfelejtettek növényeket telepíteni a Ferenciek terére, az V. kerület sajtóosztályán megnyugtattak: a projekt végére egy több mint 1800 négyzetméteres terület lesz majd zöld a Belváros Új Főutcáján. A faültetésnek ugyanakkor a meglévő közművek szabnak határt.
Ljudmila Ulickaja világhírű orosz írónő azt állítja, az orosz hatóságok homoszexuális propaganda vizsgálatnak vetik alá az általa összeállított gyerekkönyvsorozat egyik kötetét, és őt magát is ki akarják hallgatni az ügyben. Az illetékes szervek tagadják a vizsgálat tényét és a kihallgatási terveket is.
A felső-ausztriai Welsben 25 évvel ezelőtt alapították a Wagner Fesztivált. Az bayreuthinál sokkal szerényebb méretű esemény idén június 3. és 8. között négy előadással várja a közönséget.
A ravennai Művészeti Múzeumban dolgozgató szakmunkás nem vette észre, hogy a falon felfedezett lyuk egy installáció része.
Meghalt Gabriel Axel, a Babette lakomája című film Oscar-díjas dán rendezője - jelentette be hétfőn a filmművész családja.
Egyiptomi sírkamrában játszódik a legújabb szabadulós játék Budapesten – írja a We Love Budapest.
A kérdést az egyik óvszergyártó teszi fel a Valentin-naphoz időzített online kampányában. Fiatal rendezők kisfilmekben próbálnak válaszolni.
A Berlináléval egyidőben már hetedszer rendezi meg a Collegium Hungaricum a Cinema Totalt. A filmszakmai programsorozat egyik különlegessége idén a magyar Dreampire című multimediális installáció. A „globális álomprojektről” annak vezetőjét, Muhi András Pirest kérdeztük.
Az életének 93. évében elhunyt Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas filmrendezőt február 22-én, szombaton 12 órakor kísérik utolsó útjára a Fiumei úti Sírkertben - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége.
Hosszú betegeskedés után elhunyt vasárnap Dan Ofry (Dán Ofri), az izraeli magyar újságírás meghatározó alakja, aki több mint tíz éven át volt az Új Kelet, a helyi magyar újság főszerkesztője – közölte a család.
Ismét Magyarországon ad koncertet minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara. Az Iron Maiden négy év szünet után, június 3-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, a még 2012-ben indult turné, a Maiden England részeként.
Simon Cowell négy év szünet után ismét a brit X-Faktor zsűrijében ül majd – írja a New Musical Express. Cowell az elmúlt négy évben a most megszüntetett amerikai szériában szerepelt.
A Viharsarok meggyőző alakításokból és csodálatos képekből komponált, magába szippantó dráma - írta Császi Ádám rendezői bemutatkozásáról a The Hollywood Reporter.
A cannes-i filmfesztivált fricskázta vasárnap Lars von Trier dán filmrendező a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol bemutatták A nimfomániás című kétrészes filmjéből az első epizód rendezői változatát.