A 65 éves világhírű lengyel altszaxofonos és zeneszerző, a nálunk többször járt Namyslowski a jazz nagy megújítója. Példaképe John Coltrane, Sonny Rollins, Wayne Shorter, Joe Henderson, de zenéje táplálkozik más műfajokból is, a bluesból, a rockból, a tradicionális lengyel, balkáni és indiai zenéből.
Klasszikus zenével kezdte tanulmányait, négyéves korától zongorázott, majd 12 esztendősen csellózott. Jazz-zenészként először Witold Krotochwil együttesében játszott trombonon 1956-ban, majd csellistaként 1957-ben tagja lett Krzysztof Sadowski Modern Combo zenekarának. Ugyanebben az időben turnézott Dániában és Franciaországban a Polish All Starsszal.
A New Orleans Stompers elnevezésű dixielandzenekarban alapozta meg hírnevét s lett Lengyelország vezető harsonása. 1960-ban áttért az altszaxofonra, 1963-ban saját kvartettet alapított, amellyel beutazta Európát.
Mint zenész és komponista aktívan részt vesz a Lengyel Rádió Jazz Stúdiójának munkájában. Turnézott egyebek közt saját zenekarával Indiában, Ausztráliában, Új Zélandon, a műfaj másik "nagy öregjével" Michael Urbaniakkal pedig az Egyesült Államokban is.
Namyslowski és együttese előtt a 2001-ben alakult Nigun együttes ad koncertet. A zenekar a kelet-európai zsidóság zenei tradícióinak felelevenítésén munkálkodik. Nevük - a nigun szó - jelentése: dal szavak nélkül. A kelet-európai zsidóság tradícióinak felelevenítésének amerikai jazzkörökben komoly hagyományai vannak: John Zorn és kiadója, a Tzadik köré csoportosuló muzsikusok követik ezt az irányzatot. Európában a Nigun is ezen az úton jár; a hászid és a magyar zenei kincsből áll össze programjuk, amelyben egyszerre van jelen a hagyományos és a modern hangzás.