szerző:
Sz.V.

Gazdasági válság ide vagy oda, ebben az időszakban is akad olyan kreatív szakember, aki meg tud élni szerelmes levelek írásából. Mert hogy nem mindenki tud olyan levelet írni szíve választottjának, amilyent szeretne: sokan oldalanként 50 eurót is kifizetnek azért, hogy valaki megtalálja helyettük a megfelelő szavakat.

A 25 éves Laura Nunziante valószínűleg nem osztja azt a nézetet, hogy a németek spórolósak lennének. Érzelmeik megfelelő kifejezésére legalábbis úgy tűnik, hogy nem sajnálják a pénzt. A Spiegel Online cikkében a fiatal kreatív szakember elmondta, hogy az elmúlt három évben több mint 1000 szerelmeslevelet írt megrendelésre. Ez átlagosan kétoldalas levelekkel számolva szerény számítások szerint is minimum 100 ezer eurós bevételt, azaz közel 28 millió forintnak megfelelő pénzt hozott Nunziante konyhájára.

Termék helyett az ember

A kreatív írás alapjait Londonban elsajátító szakember főállásban szövegíróként dolgozik egy német reklámügynökségnél. Napközben termékeket ad el szövegeivel, esténként viszont magára zárja lakása ajtaját és embereket próbál összehozni vagy kibékíteni szerelmes leveleivel.

Ez lenne az elavult klasszikus módszer?
©

Mindezt nem romantikus fellángolásból teszi, hanem megrendelésre: a munkamódszere is professzionális. Soha nem találkozik a megrendelőivel, illetve nem lát fotót arról, akinek a levelet írja. A leveleket szigorúan számítógépen írja, mert a kézírás gyakran érzelgősebb levelet eredményez. A kész levelet e-mailben küldi el a megrendelőnek, aki saját kézírásával papírra másolhatja a levelet.

Szintén a távolságtartást szolgálja, hogy csakis telefonon hajlandó felvenni megrendeléseket. Férfiak esetében egy tíz perces telefonbeszélgetés általában bőséges információt tartalmaz Laura számára a megírandó levéllel kapcsolatban. Ha hölgy a megrendelő, akkor nem ritka az egy órás csevegés sem. A beszélgetések alatt a kreatív szakember figyeli, hogy milyen szavakat használ leggyakrabban a megrendelő, illetve hogy mik a kedvenc szófordulatai, ezekre próbál támaszkodnia az írásnál. Hiszen a cél az, hogy a levél valóban a megrendelő stílusát tükrözze. Meg sem próbál úgy írni, mint például példaképe, Hermann Hesse, számára csakis az a lényeg, hogy a megírt levél megfelelően autentikus legyen.

Tabu a túlzott érzelgősség

Vannak alapvető tabuk is Laura Nunziante számára. Nem hajlandó például beleírni a levélbe a szeretlek szót, mert véleménye szerint egy jól sikerült levél minden sorának, önmagában kell hordoznia ezt az üzenetet.  Kedves Diána megszólítás helyett szívesebben használja a Diána, megtetszettél nekem megszólítást. Soha nem használ olyan klisének számító megszólításokat sem, mint "én kedves Diánám", mint ahogy olyan levél befejezést sem, mint hogy "maradok hűséges híved."

A megrendelők többsége 35 és 55 év közötti magányos férfi. Az elmúlt három év alatt csak kevesen fordultak hozzá házas férfiak, akik a szeretőiknek akartak volna levelet íratni vele. Volt azonban egy olyan esete, amikor egy házas asszony a sógorának akart levelet küldeni, amiben megvallja neki iránta érzett szerelmét. Ennél a pontnál volt Laurának némi morális aggálya, de végül megírta a levelet, mert mint mondta ez a munkája. Tapasztalatai szerint a szerelmes levelek küldése általában kétségbeesésből vagy éppen a teljes boldogságérzetből fakad.

Nincs utólagos reklamáció

Bár Laura Nunziante nem keres rosszul a szerelmes levelek írásával, de a pénznél fontosabb számára, hogy önmaga elégedett legyen a megírt levelekkel. A levél tárgyába, gondolatmenetébe igen, stílusába azonban nem enged beleszólást. Éppen ezért a megrendelővel való telefonbeszélgetés után már nem fogad el reklamációt. Mint mondja, arról nem tehet, ha a megrendelőnek végül nem tetszik az elkészült levél, ő mégiscsak szubjektív szellemi terméket állít elő, nem a gyártósorról leguruló egyforma autókat. A vevők többsége általában elégedett az elkészült szöveggel, az akadémikusokkal azonban időről időre meggyűlik a kreatív szakember baja, mert ők állandóan verseket akarnak írattatni vele a leveleikbe.

Laura Nunziante-nak nincsenek illúziói a leveleivel kapcsolatban: „A szerelmeslevél egy rövid időre sokat lendíthet egy kapcsolaton, de a partner sajnos nem néma levél, ezért hamarosan úgyis újra előjönnek a problémák".

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nők százai csaptak össze a rohamrendőrökkel egy ecuadori abortusztüntetésen

Nők százai csaptak össze a rohamrendőrökkel egy ecuadori abortusztüntetésen

Boris Johnson levágott fejével lépett színpadra egy brit rapper

Boris Johnson levágott fejével lépett színpadra egy brit rapper

Ilyen közel még nem állt a szégyenhez EU-tagállamot vezető miniszterelnök

Ilyen közel még nem állt a szégyenhez EU-tagállamot vezető miniszterelnök

Öngyilkos lett egy alkalmazott a Facebook főhadiszállásán

Öngyilkos lett egy alkalmazott a Facebook főhadiszállásán

A polgármester ajánlja a receptet az "ingyen" krumpli mellé Újbudán

A polgármester ajánlja a receptet az "ingyen" krumpli mellé Újbudán

Mennyire erős mobil a Huawei Mate 30 Pro? Letesztelték, íme az eredmény

Mennyire erős mobil a Huawei Mate 30 Pro? Letesztelték, íme az eredmény