Honoré Daumier-t nem most fedezte fel a magyar művészettörténet: a mostani már az ötödik kiállítása a Szépművészeti Múzeumban, utoljára azonban harminchárom éve nyílt tárlat a műveiből - idézte fel a szerdai sajtóbejáráson az intézmény főigazgató-helyettese.Czére Andrea hozzátette, hogy a Szépművészeti Grafikai Gyűjteménye Daumier 600 litográfiáját, 150 fametszetét és 4 rajzát őrzi, Gonda Zsuzsa kurátor ezek közül 170 munkát válogatott be a péntektől látható kiállításba.Gonda Zsuzsa elmondása szerint Daumier pályafutásának sajátosságai miatt a tárlat egyszerre tudja kronologikus és tematikus csoportosításban áttekinteni az életművet, amelyből kibontakozik az 1830 és 1870 közötti Franciaország történelme és társadalomtörténete.Daumier az 1830-as évek elején lépett rajzaival a nyilvánosság elé a La Caricature és a Le Charivari című szatirikus lapokban, amelyek kiadója, Charles Philipon kezdett először komolyan kísérletezni azzal, hogy a politikai karikatúra műfaját a röplapok mellett a nyomtatott sajtóban is meghonosítsa.Az olvasók fogékonynak bizonyultak az újításra, de az új királyt, Lajos Fülöpöt erőteljes hangnemben bíráló rajzok a hatóságok figyelmét is felkeltették, ezért Daumier-nak fél évre börtönbe kellett vonulnia. Ez azonban munkásságán nem hagyott nyomot, ugyanolyan elszántsággal támadta a néha bohócként, néha körtefejjel megrajzolt királyt, mint a kormányzati korrupciót és a kormánycsapatok kegyetlenkedéseit.Az 1835-ben bevezetett szigorú sajtótörvények miatt Daumier új témákat talált: Derék polgárok, Hitvesi erkölcsök és Fürdőzők című sorozataival a párizsi polgárság hétköznapjait, szokásait figurázta ki. Maró gúnnyal jelenítette meg az igazságszolgáltatás túlkapásait, sok humorral figurázta ki az antikvitás iránti rajongást, Kékharisnyák-sorozatával pedig a női emancipáció szélsőséges megnyilvánulásait tette nevetségessé.Mivel 1860 márciusában a Le Charivari átmenetileg felbontotta szerződését, Daumier egyre többet festett és rajzainak eladásából próbálta fenntartani magát; ekkor készült a Szépművészetiben őrzött Kikiáltók című rajza. Az évtized második felében érdeklődése a külpolitika felé fordult.Daumier utolsó művei drámai erejű, többnyire már allegorikus ábrázolások, melyek a francia-porosz háború pusztítását, a második császárság összeomlását mutatják be.A Szépművészeti Múzeum március 3-ig látogatható kiállításában helyet kaptak a kor leghíresebb fotográfusa, Nadar portréképei, Daumier művészetének hatását pedig néhány kortárs (Beaumont, Cham, Gavarni, Canzi) grafikái érzékeltetik.Szintén Így éltek ti címmel nyílik a Szépművészeti kiállításával egy napon a Magyar Nemzeti Galéria Faragó József dualizmus kori karikatúráit bemutató tárlata. A két hasonló témájú kiállítás az újraegyesített intézmény első közös szervezésű kiállítása lesz.
A karikatúra francia mesterének nyílik kiállítása a Szépművészetiben
A karikatúrák történetének egyik legjelentősebb alkotója, Honoré Daumier grafikáiból nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Így éltek ti címmel. A 19. századi francia művész 170 litográfiáját, fametszetét és rajzát felvonultató tárlat péntektől látogatható, csakúgy mint a Magyar Nemzeti Galéria Faragó József karikatúráit bemutató ikertárlata.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.