A tangó is úgy jó, mint a szex

Az utolsó tangó előtti életformák irodalmi-, film-, és színházélményre épülnek, a merészebb élőlények kipróbálták magát a tangót is. A tangó sokáig tiltott és lenézett tánc volt, mert akik tiltották és lenézték, pontosan tudták: a tangó is úgy jó, mint a szex. Minél disznóbb, annál jobb. Az avantgárd szintén tiltott műforma volt – szemben a formaművel -, jobb körökben amolyan semmittevésnek tartják, nem annyira jó körökben múzeumokat vesznek vissza csak azért, mert annak tereiben valami nem azonnal megérthető bukkant fel.

Dobos Gábor eleveníti fel, hogy a legkiválóbb avantgárd teljesítmény az, ahogyan a művész az idejét tölti. Az időtöltésre ideális helynek tűnik a család, a legzártabb, legbensőségesebb, a harmónia megvédésére legalkalmasabb közösség, még szebben szólva: a szent család. Persze, egy szó sem igaz a család rendeltetésével kapcsolatos maszlagokból. A család egyáltalán nem zárt közösség, ki van téve a szomszédok által végrehajtott birtokháborításnak, régen látott rokonok teszik be a küszöb és az ajtó közé a lábukat, és ha a gyerek nősülni akar, ő is becipel változást okozó idegen anyagot.

Túry Gergely

Slawomir Mrozek 1964-ben született híres darabja, a Tangó egy olyan családról szól, ahol a rend felbomlott, a szereplők pedig jól, vagy legalábbis: elfogadhatóan érzik magukat benne. Ez azért van, mert a rendszerető ember ugyan létező kifejezés, de leginkább az unalom szinonimája. A rendetlenség viszont mozgalmas, irritáló, ezért azonnali beavatkozást igényel. A rendetlenségről akkor lehet vitatkozni, ha nyilvános, az eltitkolt rendetlenség még a villanyóra-leolvasót sem érdekli. Érdemes viszont odafigyelni az első, cigarettavégről a szőnyegre hulló hamudarabkára, az első, köztéren eldobott papírzsebkendőre, mert ezekből lesz előbb a szemétkupac, majd ha minden jól megy, esetleg rosszul: az anarchia.

A Tangó az Örkény Színházban, Bagossy László rendezésében két felvonásból áll. Az első bemutatja a kényelmes rendezetlenséget, a másik azt, hogy a nyugalom mekkora káoszt okoz a rendetlenségben szenvtelenül élő emberek életében. Az előadás ismerős képpel kezdődik, minden a feje tetején áll: a kézzel fogható értékek, a valamikor ijólét emlékeiként megmaradt, gondosan összehordott tárgyak éppúgy, mint azok, amivel a szüzesség elvesztése után kell számolni: a morál nívója az emberi mérték szerint átlagosnak mondható.

Egy kártyaparti közben elhangzó kedélyeskedő félmondatokból kiderül, hogy Edek, a proli (Debreczeny Csaba) nemcsak nyerni jött a régen még tisztelt család maradék tagjaihoz, hanem az is, hogy volt szerencséje a lehető legbehatóbban megismerni Eleonórát. Ez köznapi nyelven azt jelenti, lefektette a szomszéd feleségét. Előbb-utóbb meglesz neki Ala, az ifjú ara is, akit a ribanckodás közkedvelt manírjaival kelt életre Szandtner Anna.

Eleonóra (Für Anikó) tisztességes anyaként van elismerve ezen a néhány négyzetméteren, de az ő megőrzött erénye Edek közreműködésének következtében pontosan akkora hazugsággá silányult, mint a férjével kapcsolatos legenda. A Mácsai Pál játszotta Sztomilnak vannak használható tapasztalatai: korábbi életének fő célja a zavar terjesztése, nem pedig annak kiküszöbölése volt. Egykor maga is az anarchiában vagy az anarchiából élt, ebből azonban mára az maradt meg, hogy frázisait elektromos gitár-kísérettel erősíti fel. Van egy gyermekük is, Artúr, aki nagy szerencsével túlélte Taigetoszt, és minden gesztusa felveti azt kérdést, mit kezdjen a társadalom a túlmozgásos, gátlásos és nem is túl okos gyerekekkel, akiket a szüleik angyalnak neveltek.

Túry Gergely

A Tangóban Artúrnak reménytelenül kitüntető szerepe van: fel kell lázadnia, helyre kell állítania az általa képzelt rendet, majd el kell buknia. Máthé Zsolt szerepformálása harmadonként is pontozható, a leghitelesebb akkor, amikor elbukik. A közönségen abban a pillanatban fájdalom helyett némi megkönnyebbülés érződik, de ez nem feltétlenül a színésznek, hanem a karakter törvényszerű eltakarítása sikerességének szól.

A lakótérben (Khell Zsolt díszlete) a káosz artisztikus elemei gyakorlatilag háztartási szemétként láthatók. Marcel Duchamp óta ismert – az előkelő közönség megdöbbenésére először ő helyezett el egy kiállítási térben falra szerelt piszoárt - a színpadi vécécsésze funkciója a darab beli fegyveréhez hasonlatos, csak nem elsül, hanem a tartalma valakinek a nyakába ömlik. Látható még a boldog gyerekkorra emlékeztető babakocsi-rom és kalitka is, amit néha Eugéniusz bácsi (Csuja Imre) fejére húznak, ettől lesz belőle a család nagy becsben tartott, odavetett magvakon és egy tál víz közelében vegetáló idomított madárkája, valamint egy ravatalként funkcionáló fekhely. Minden családban van egy ilyen, a vele kapcsolatos képzelgések és kombinációk minden számító örökös fejében megfordulnak. A romlottságot, az áporodott levegőt és a közkívánatra rendelt boldogtalan véget egyaránt jól mutatja be, amikor a nagymama, Eugénia (Pogány Judit) önként mászik fel rá.

A második felvonásban egy időre megvalósul az óhajtott rend. Újra a szigorú szabályok érvényesülnek, régi, alkalmatlan törvényeket, lejárt jelmezeket hétköznapi viseletként vezetnek be, tradíciókat vesznek elő, és próbálják helyettesíteni vele a jelent. A közös asztalnál a nép elkápráztatására, sikerélményeinek megtervezése szóba került titkos fegyverként a foci is. Máris otthon vagyunk.

A diktatúra-kép, előbb halvány kontúrral, majd egyre élesebben kirajzolódva úgy módosul, mint a Mrozek darabjaiban megforgatott élethelyzetek. Megbízhatóan, kiszámíthatóan és unalmasan. Az első után jön a második, a második után a harmadik rend és rendszer, és így tovább. Amikor a Tangó 1978-ban a Szolnoki Szigligeti Színházban színpadra került, előbb híre ment, azután gyorsan legendává vált Paál István rendezésében: zarándok indultak, mert mindenki látni szerette volna a hagyományokra, a lustaságra, az elnyomás megszokására alapozott rend felbomlásának játékát. Akkor is, ha amit akkor megmutattak, csak játék volt.

Mrozek – saját bevallása szerint – nem rendszerkritikus drámát írt, de mivel az abszurdról azt lehetett tudni, hogy Kelet-Európának küldött kódolt üzenet forma, a közönség arcán megjelent a „tudjuk”, „értjük”, „hát persze, hogy nem” szavak kimondása helyett az a bizonyos, összekacsintást is magában foglaló félmosoly. Most nincs ilyen félmosoly, helyette grimaszolás van, meg a tény, hogy a Tangó, bárhol és gyakorlatilag bárhogy játsszák, érvényesnek tűnik.

Túry Gergely

Az öreg szakiknak van egy atyai jótanácsa a színházba járók számára: bármennyire vonzó is főpróbán vagy bemutatón megtekinteni az előadást, jobb egy kicsit várni – hadd simuljanak egymáshoz a színészek, érjenek össze az ízek. Minden más esetben ez rendben lévő mondás. A Tangó azonban akkor jó, ha káoszban születik, és ezt fenn tudja tartani, estéről estére. El is hangzik az előadásban: "a kísérlet lényege a megismételhetőségében van.” Bagossy nagy munkát fektetett a káosz megteremtésébe éppúgy, mint annak szórakoztató és játékos megjelenítésébe azok számára, akinek volt már része gyanút keltő zűrzavarban otthon, belátott a szomszéd ablakán vagy fellapozta az alkalmas újságot.

(A Tangó legközelebb január 26-án kerül színre az Örkény Színházban - erre az előadásra minden jegy elkelt. Jegyek a február 2-i estére válthatók.)