szerző:
Kovács Ferenc Dávid

A magyar állam első zsidókat érintő deportálása, mely végül tömeggyilkosságba torkollott már 1941-ben megtörtént. A háború kitörése után a „hontalan” zsidókat az újonnan „felszabadult” területekre deportálták, ami tömeges vérengzésbe torkollott. Ezt a témát dolgozta fel pénteken tartott E föld befogad, avagy nincsen számodra hely című ősbemutatóján az Örkény-színház.

Megrémülünk először. A világító fehér tér megdöntött vonalai közt a játék erőtlen vagy éppen néha túljátszott. Megrémülünk először, az elkövetkező másfél órára csalódást vizionálunk. Hátunk mindig önkéntelen borsódzásba fog, amikor ismételten találkozik a Nagy Magyar Kőszínházi Ígyembernembeszél–dikció Modorossággal. Megrémülünk először, úgy gondoljuk: ezt így nem lehet. A téma vasbeton–súlya, melyet a színlap szövege várakozáskeltően kiemel, elveszni látszik. Mintha "jól megcsinált polgári drámát" (a rosszul megcsinált szövegközpontú unalom szinonimája) látnánk. Megrémülünk először, hogy csupán a nonverbális elemek, a gyakorta középpontba állított zenés, táncos betétek fogják, ha nem is megmenteni, de valamelyest az egyensúly felé billenteni az előadást.

Aztán lassan, az átfordulás holtpontját észre sem véve, egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy az előadás motorja bemelegszik, a színészi játék kioldódik a modoros darabosságból. Lassan, folyamatos építkezik a darab. S ez témájával analóg. Azzal a felismeréssel, mely szerint tévedünk, ha a vészkorszak brutalitásait könnyedén kijelölhető sarokpontokhoz kötjük. Numerus Clausus. Zsidótörvények. Gettósítás. A transzportok elindítása. Nyilas hatalomátvétel.

 

©
A magyar közgondolkodásnak hol a lakások falain belül, hol azon kívül is megnyilvánuló antiszemitizmusa végig megvolt az elmúlt kétszáz év történetében, mint ahogy ma is megvan. Ma épp megint a nyilvános beszéd „természeteses” része. De a háború előtti sajtót valamelyest ismerve láthatjuk: a kurucinfó, a Magyar Gárda s a Goj Motorosok által megképzett nyilvánosságtér–fragmentum csipkefinomságú a századelő nyílt és széles körben megnyilvánuló antiszemitizmusához képest.

A fajvédők térhódítása azonban nem egyik napról a másikra történt. Már a század legelején jelentek meg olyan antiszemita lapok, amelyek azon boltokat listázták, ahol keresztény emberek számára vásárlás könnyen kikövetkeztethető okból nem javallott. Többek között Ferencz Győző kitűnő Radnóti–monográfiájából tudjuk: a Szegedi Egyetemen átmenetileg már a harmincas évek elején fel kellett függeszteni az oktatást a spontán kitörő zsidóellenes erőszak okán. Maga Kosztolányi, Karinthy Frigyes (kinek nagyapja még a Kohn nevet viselte) legjobb barátja jelenti ki: "volt életemnek olyan szakasza, mikor antiszemita voltam, és nem garantálhatom, hogy ez ne következhetne be újra." A háború előtt sem jelentett a bevallott antiszemitizmus oly stigmát, mint a vészkorszak utáni jelen korunkban. Még a megszállási emlékmű ellenére sem.

Az antiszemitizmus állami erőszakba történő átcsapásának eme folyamatosságát, ennek nem egyik pillanatról a másikra bekövetkező eszkalálódását az előadás strukturáltsága, az előadásszöveg folyamatszerűsége, nem egyik pillanatról a másikra bekövetkező eszkalálódása direkt kimondatlanságában is remekül képezi le.

Az indítás az antiszemitizmus cselekvésbe fordulásának zenés, daloló vidámsága. A nézőtéren a nevetés gyakorta harsan, a színpadról szóviccek, kabaréjelenetek. Megrémülünk először. Ez egyszerűen nem elég nyomasztó. Azon lehet vitatkozni, hogy a holokausztból vígjátékot csinálni mára elkoptatott klisé, avagy bátorság egy olyan közegben, ahol a zsidó szót is, ha netán kimondjuk, halkabban ejtjük. És aztán lassan, ahogy haladunk előre a kvázivígjáték tragikomédiája lassan megérkezik, és belecsúszik a nettó tragédiába. Ami az elején habkönnyű volt összesűrűsödik, és súlyossá válik, mint egy neutroncsillag. Ahogy kezdik elhinni, ahogy kezdjük elhinni, ahogy világossá válik: ami történik, az tényleg nem vicc. Ami történik, az maga a bekövetkező valóság.

Az előadás másik erőssége a leegyszerűsítés, a fekete–fehér értelmezések eltörlése. Ezen jelleg elsősorban az elkövetők ambivalens megjelenítésében testesül meg. Nem csupán kegyetlen gyilkosok a gyilkosok, de egyúttal (és ez is egy nagyon érzékeny leszámolás a közbeszédben megjelenő tabusításokkal) emberek, akikben tetteik egyszerre váltanak ki belső igenlést, és meghasonlást azon önmagukkal, amely ezen belső igenlést hordozza. Maga Nagybányai Horthy Miklós "ellenkormányzó" szájából hangzik el: "kissé ambivalens érzések kavarognak bennem." Mint ahogy a vádló védekezés is: "nem én tettem személyesen, hanem az ezeréves szent magyar állam."

A darab jelentős része pszichedelikus álomkavargás, mely reliefként domborítja ki közbeszédünk kettősségét, azt, hogy a holokauszt, és különösképpen az annak előzményeként tekinthető kamenyec-podolszkiji események (erről bővebben itt írtunk) nemzeti emlékezetünk alkonyzónájában léteznek. Tények és tagadás, valóság és hallgatás, emlékezet és meg nem történtség. Ugyanazon színészek jelenítenek meg áldozatokat és gyilkosokat. Horthy álmában maga a Hitlerré változó Attila mondja ki azon mondatot a kis zöld mestertől idézve, amely rövidre zár minden vitát, mely egyik oldalon a kormányzó felelősségéről másik oldalon a felelősség bagatellizálásáról folyik parttalan: "Ne próbáld. Csináld, vagy ne csináld."

A szakadozott történet szerepkaleidoszkópkavargásából lassan bontakozik ki a két, végül összekapcsolódó történetvonal; a kikeresztelkedett zsidó család és az oda beházasodott nyilas lány története, valamint a gyilkosok és a gyilkosságok felmutatása. Az előadás szövetében a családtörténettragédiák és a kivégzésjelenetek mozaikjai váltják egymást.  Mindezek között, középtengelyként áll Horthy és belügyminisztere álomjelenete, ahol alakjuk kevert kettősségében mosódik össze múlt és jövő, tett és értelmezés. Mint már utaltunk rá: az álom központi metaforaként, a tagadás, a valóságból kiszorítás központi metaforájaként működik.

A hazugságok, a szótévesztések, a kimondás gátjai mentén mutatkozik meg működése a tagadás masinériájának. És ezen pontok azok, ahol nyilvánvalóvá válnak az okok, hogy miért nem lehet beszélni, hogy miért nincsen párbeszéd. Semmi nem egyszerű, és még a gyilkosoknak is van tragédiája. A bűnösök szégyene nem csupán blokkolja az emlékezést, de egyúttal a helyzet szövevényes, kaotikus, áttekinthetetlen bonyolultságára is rámutat. Arra, hogy nem élhetünk előítéletek nélkül, hiszen (és ezt nem mi mondjuk, hanem a szociálpszichológia) a világot csupán saját rendszereinkbe beillesztve, leegyszerűsítéseken keresztül érzékelhetjük. A teljesség áttekinthetetlen bonyolultsága elérhetetlen, befogadhatatlan, megérthetetlen számunkra. Ez a mélyen emberi tulajdonságunk pedig mélyen emberi, borzalmas tragédiákhoz vezet minket.

Mondhatjuk: az előadás az iszonyatot rendszerszemléletben mutatja be. Nem csupán az elkövető az elkövető, de az az egész környezet, az az egész miliő, az az egész rendszer, amely a kegyetlenségnek, az embertelenségnek, a gonoszságnak előbb teret biztosít, majd majd megengedi, végül pedig normává emeli azt.

Végül csak az árnyékok maradnak. Az árnyékok a fehér falakon. Míg szét nem foszlanak.

Mohácsi István-Mohácsi János: E föld befogad, avagy nincsen számodra hely
Rendező: Mohácsi János
Bemutató: 2014. október 3.
színlap

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna

Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna

Valami hiányzik ebből a Teslából. Ja igen, a kormány

Valami hiányzik ebből a Teslából. Ja igen, a kormány

Kiszámolták, mennyi pénzt lehetne a Mortal Kombat 11-ben elkölteni – és igen nagyokat pislogunk

Kiszámolták, mennyi pénzt lehetne a Mortal Kombat 11-ben elkölteni – és igen nagyokat pislogunk

Elképesztő sorozata szakadt meg a Fradinak

Elképesztő sorozata szakadt meg a Fradinak

Kőbányán próbált kirabolni gázpisztollyal egy kisboltot

Kőbányán próbált kirabolni gázpisztollyal egy kisboltot

A Bosszúállók színészei is örök nyomot hagytak a hollywoodi cementben

A Bosszúállók színészei is örök nyomot hagytak a hollywoodi cementben