A Kispál-visszatérést véletlenek hozták össze
Néhány hét múlva újra Kispál és a Borz-koncert lesz Orfűn. A 2013 végén ígértek szerint idén a középső korszak lemezeit játsszák, a jegyek már januárban elkeltek. Működő Kispál-nosztalgiáról, a pár évvel ezelőtt még szóba sem kerülő visszatérésekről, szakállkihívásról és londoni emlékekről is kérdeztük Dióssy D. Ákost, a zenekar billentyűsét és mindenes hangmérnökét.
hvg.hu: Hogyan tudta meg, hogy komolyan felmerült a visszatérés ötlete?
Dióssy D. Ákos: Stúdióztam, mikor csörgött a telefon. Lovasi volt az. „Te figyelj, gyorsan kellene választ adnom. Szerinted nagy marhaság lenne, hogyha korszakokra bontva játszanánk újra, nem egy nagy fellépésen?” Na, akkor kértem öt perc szünetet az ügyféltől. Kérdeztem a Lovitól, hogy na és hol? Azt mondta, „hát Orfűn, mondjál már valamit, jó ötlet?” Mondtam: Lovasi, most, telefonban? Megőrültél? Relatíve nagy pénzért játszottunk a Szigeten búcsúkoncertet… Ezek után nem is nagyon illik visszatáncolni. Hogyan számolunk el ezzel? Azt mondtuk, nem szeretnénk önmagunk tribute zenekarává válni, és amíg nem születnek új számok, addig a Kispál nem fog fellépni. Na, hát jelen pillanatban mégis fellépünk. Ezt nyugodtan lehet kritizálni.
hvg.hu: 2011-ben, egy évvel a búcsú után azt mondta „az öt éven belüli nosztalgia-Kispál-koncert esélye egy százalék, a tíz éven belülié sem éri el a tízet”. Akkor mindenki hasonlóan beszélt.
D. D. Á.: Igen, most is azt mondanám, hogy nem jövünk vissza. Érdekes és furcsa zárványa ez a valóságnak. A visszatérést szokásosan véletlenek hozták össze. Egyszer csak hallottam a Lovitól, hogy futás közben újrahallgatja a lemezeket. Sosem szerettük – és ez rá különösen igaz – visszahallgatni a régi dolgokat. A Velőrózsák keverése után például öt nappal telefonált a lemezgyártó céghez, hogy nem lehetne-e inkább bezúzatni az egészet. Ebbe a Lovasi-féle meditációba esett bele az a hír is, hogy a Kispál (Kispál András gitáros, akivel itt olvashatja interjúnkat – a szerk.) meg a Bräutigam (a Kispál első korszakának dobosa – a szerk.) kedvtelésből vagy unalomból együtt jammelget.
Minderre jött Orfű helyzete. A fesztivál – és ez gyakorlatilag minden magyar fesztiválra igaz, amelyik eléri a határait – hivatalos napjai körülbelül nullszaldóra hozhatóak ki komoly szponzor nélkül. Szóval elő kell rántani valamit a cilinderből, ami nyilvánosságot, extra érdeklődést – és a kevésbé kurrens napokra – jegybevételt csinál. Orfűn a nulladik napos Kispál lett a megoldás, ha a fesztivál amúgy nem akar látogatószámot növelni, és dicséretes módon nem akart. Az is váratlanul kezdett működni, hogy a 2013-as nulladik napon jó zenekarok jól vagy rosszul játszottak jó vagy rossz Kispál-számokat.
hvg.hu: Szóval 2013 nyarán még nem tudták, hogy év végén bejelentik az új koncerteket?
D. D. Á.: Nem, ez a tribute-nap is csak egy kocka lett a tologatós játékban. Ja, hogy a Kispál zenél a Bräutigammel? Orfűvel kellene csinálni valamit? Nagyon jól sikerült a Kispál-nap, és régi lemezeket hallgat a Lovasi? Basszus, akkor lehet, hogy ebben több volt? Valami ilyesmi.
hvg.hu: Mi lett a telefon vége? Hogyan békült ki az ötlettel?
D. D. Á.: Megbeszéltük, hogy csak orfűi koncertekről lesz szó. Azt gondoltam, ez szignifikáns különbség a komoly turnézáshoz képest. Az orfűi közönség nem érzi azt, hogy csak pénzt húzunk ki belőlük, hiszen Lovasi tulajdonképpen az egyik zsebéből a másikba teszi át a Kispál-gázsiját. Orfűn kívül pedig a külföldi fellépések vették át a sztenderd vidéki bejátszó-koncertek helyét. Mondjuk a londoni kisbejátszóból idénre rendes, ezerfős tombolós buli lett, mivel időközben Londonba komplett magyar kolónia költözött. Az ottani koncerten éreztem, hogy igazán jól ment: ezer őrült magyar bontotta szét a házat, a fele közönség élénken pogózott. Emlékszem az angol technikusok reakciójára, mikor még aktív zenekarként először játszottunk Londonban. Fogalmuk sem volt, mi jön, aztán mikor a harmadik szám alatt már a plafonról csöpögött a pára, azt mondták, azonnal ki kell menniük egy cigarettára. Akkor tanultuk meg a „bloody Hungarians” kifejezést.
hvg.hu: Az idei körben nemrég jártak még Zürichben, Brüsszelben, Bátorkeszin, jön még Amszterdam és Bécs, Nagyvárad (az interjú a szlovák koncert után készült – a szerk.). Milyen volt a többi, külföldre szakadt közönség?
D. D. Á.: Látszik például az idősebb korosztály. 47 évesen nekem egyáltalán nem lesújtó, hogy pocakos-szemüveges emberek énekelnek a hangfal mellett Kispál-szövegeket rövid ujjú fehér ingben, amiről a koncert idejére kapták le a nyakkendőt. Svájcban a végén éreztük igazán a közönségen, hogy úristen, itt vagyunk egy zürichi jazz-rock klubban, és Kispál megy. Közben lehet, hogy nekem volt zabszem a fenekemben, vagy a brüsszeli és zürichi közönség nem koncertre járós, de itt még olyan érzésem volt, mint amit Kiss Tibitől láttam egy interjúrészletben. Mikor először ment tisztán a színpadra, koncert közben kellett megkérdeznie Liviustól, hogy mikor másnak például szólója van, hogy itt mit szoktam csinálni? Nekem is az az érzésem volt néha, hogy mindjárt megkérdezek valakit: most akkor mi van? Igyak egy sört? Hál’ istennek amúgy azt éreztem a turné alatt, egyre feljebb megyünk. London után Bátorkeszi még csodálatosabb volt. Sok huncutság ébredt fel bennem a korábbi évekből.
hvg.hu: Tavaly a keverőpultból nézte végig a folyamatokat, idén vett részt újra zenészként. Milyen volt újra a zenekar tagjaként együttműködni?
D. D. Á.: Szinte meglepően olajozottan mentek a dolgok. Sokat próbáltunk és tanultunk az első év nehézségeiből is. Egész más volt a hozzáállás. Lovasi kapott egy fülest egy edző ismerősétől, amit ki is próbált rajtunk: elkezdte levenni a terhet, megpróbált kevésbé Lovasi lenni, és csak azt mondani, jó vagy. Tiéd ez a szóló, tiéd az egész koncert. Mindenkinél megpróbálkozott ezzel, főleg a Kispálnál. Működik: egészségesebb hangon gitározik, kevesebbszer akar szöszmötölni háttal a közönségnek. Felszabadultabban, mosolygósabban mennek a próbák és a koncertek is.
hvg.hu: 2015 a középső korszaké: Sika, kasza, léc; Ül; Bálnák ki a partra; Holdfényexpressz. Milyen a viszonya ezekkel a lemezekkel?
D. D. Á.: Volt két szám például, amit sikerült beerőszakolnom a koncertekre. A Sika, kaszát és a Homlokom hozzád nyomom címűt. Tavaly meg a Bársonyfüggönyt. Ez azért vicces, mert mikor előzenekarban játszottam a Kispál ‘94-es turnéján, tényleg sokszor fogtam művházak bársonyfüggönyét. Egyszerűen nem tudtam eljönni a színpad széléről. Hogy létezik ez? Mi a titok? Mi ez a borzalmas fortyogó kémia, és hogy lehet úgy jó, hogy nem is jó? Akkoriban mentek ezek a számok.
A Zsákmányállatról például nem volt szó, hogy idén is játszani fogjuk, de annyian kérték, hogy végül Lovi beadta a derekát. Örülök, hogy így lett, mert felrobbant a közönség. Kellett is, mert ugyan ez a középső korszak sikeres volt, sok koncertslágert nem tudtunk előásni. Van az Emese, a 0 óra 2 perc, az Utolsó aktus, a Ha az életben – és erre a négy számra csináljunk műsort? Szóval lassabb és furcsább koncert volt, mint az előző, vagy amilyen a következő lesz. Örülök, hogy sikerült esélyt adni lemezkészítés közben nem tökéletesre sikerült számoknak is: például A homlokom hozzád nyomom-on elégtételt is vettünk – ez erős szám, de szinte sosem játszottunk koncerteken. Most klassz köntöst kapott.
hvg.hu: Mondta, hogy tanultak a tavalyi nehézségekből. Mik voltak ezek?
D. D. Á.: A turnéenergiákat Bräutigam mérhetetlen jól csatornázta be, ő tökéletesen elképesztő figura. Jó hangulatban, sok új történettel ment tavaly is a munka, de voltak csikorgó fogaskerekek. Nem voltak edzésben a srácok, Kispál és Bräutigam sem. Így volt kapaszkodás a koncerteken. Orfűn külön téboly, hogy mivel minden második embert ismersz, képtelenség úgy eltölteni a koncert előtti délutánt, hogy ne macskarészegen menj színpadra. Ez komoly logisztikai feladata lett a technikusoknak: megfelelő pillanatokban bizonyos zenészek italát észrevétlenül kellett felütniük alkoholmentes sörrel.
hvg.hu: A zenekar utolsó éveinek visszatérő témája volt Kispál és Lovasi viszonya. Hogyan látta ezt – a tavalyi visszatérés fényében is?
D. D. Á.: Meglehetősen nyílt és konfliktusmentes a dolgoknak ez a személyes része. Sosem volt köztük megoldhatatlan ellentét. Pont az történt velük, mint sok alkotó- vagy házastárssal: már nem emlékeznek arra a hangulatra, mikor még célok sem voltak kimondva, mégis minden működött. Más anyagból vannak gyúrva, de ez már korán kiderült. 15 évvel ezelőtti számokban is előfordul, hogy Kispi csak slide gitárszólóra szorítkozik, mert nem tud az adott dallal azonosulni. Lovasi keményen bele tud kapaszkodni ízekbe és pillanatokba, hogy márpedig abból szám lesz – és ha valaki nem szeretne felszállni arra a vonatra, futhat mellette. Hozzátartozik, hogy amúgy Kispál sem akar olyan munkadarabot kiadni a kezéből, amit bárki csinálhatott volna.
hvg.hu: Tud példát mondani számokra?
D. D. Á.: Persze, például a Szívrablás annak ellenére, hogy talán koncertsláger is lett, nem tudtunk benne szerepet találni Kispinek – de ő se magának. Ilyen volt még a… mi a címe annak a számnak, aminek az a refrénje, hogy „részegen” (nevet)? Csillag vagy fecske. No komment. Egyszer megkértük a Kispit, hogy énekeljen refrént és kiderült, hogy egyáltalán nem tudja. A Szőkített nő szövegéből nánánázás lett tíz év folyamatos játszás után. Ezek szerint én is ilyen vagyok.
hvg.hu: Zenész, hangmérnök. Hogyan oszlanak el ezek a szerepek?
D. D. Á.: A Metropol Stúdióban a hangmérnök munkát csinálom, az élő koncertkeverős lábam pedig általában a Kiscsillag zenekart jelenti. Vagyis élem a régi életemet – azzal a különbséggel, hogy most nem zenészként utazom a mikrobuszban, hanem hangmérnökként. Bár ez nem is jó szó. Mókás, mikor a Facebook kérdezi, mi a foglalkozásod, nincs kedvem odaírni a Kiscsillaghoz, hogy hangmérnök. Van filozófiai különbség ahhoz képest, amit én csinálok. A harmadik lábam a zenész láb, erre nehezedem most a legkevésbé. Nem is hiszem, hogy ez változna a jövőben.
hvg.hu: Mondja, hogy érez filozófiai különbséget a hangmérnöki szakmához képest. A Kiscsillag-koncerteken kicsit úgy működik, mint Prieger Zsolt az Animában? Arra gondolok, hogy Prieger effektíve a zenekar tagja, de nem a színpadon állva zenél, hanem a hangzást alakítja.
D. D. Á.: Nem, nincs ilyen csoportdinamika a Kiscsillagban. Ők igyekeznek bízni abban, hogy a közös ízlésünk, meg az a jó néhány évem a potméter tekergetésben majd kiadja a jó eredményt. A tapasztalat azt mondja, hogy kiadja. Ritkán szoktak az emberek söröskorsókat széttörni a fejemen, mert nem értik például az éneket.
hvg.hu: Akkor ez egy több mint hangmérnök, kevesebb mint zenész státusz?
D. D. Á.: Igen. Némi egyszerűsítéssel a hangmérnökök a műszakiról jönnek, tisztában vannak az Ohm-törvénnyel, esetleg elvégeznek egyet-kettőt mostanában divatos tanfolyamok közül. Utána a zenészeket és a műfajokat problémának és akadálynak tekintik. Defenzíven kevernek, technikai hozzáállással dolgoznak, vagyis igyekeznek úgy megágyazni a hangszereknek, hogy semmi ne fájjon. Amit én csinálok, hasonlóan lehetetlen feladat: azt akarom, hogy minden nagyon hangos legyen. Persze lehet, hogy a végén kismillió csodálatos hangmérnök kollégámmal pont ugyanarra az eredményre jutunk. A korai kiscsillagos időkben előfordult az is, hogy a keverőasztalból játszottam billentyűn egy-egy dallamot, amin a kollégák mérhetetlen jól szórakoztak. Gondolom a hátam mögött elmondtak mindenféle nyikhajnak, logikusan gondolván, hogy az ambícióm miatt billentyűzök a pultból. Holott egyáltalán nem.
hvg.hu: Tavaly az első Kispál-visszatérésen Orfűn is ebben a szerepkeveredésben volt, nem? Mikor Lovasi a színpadra hívta az asztaltól, és át kellett küzdenie magát a tömegen.
D. D. Á.: Különböző tervek születtek arra, hogy mégis hogyan vergődjek át a telt házas fesztiválon a pulttól a színpadig, és vissza. A visszára azt találtuk ki, hogy bodysurfinggel jutok majd a keverőhöz, de szégyenletesen megfutamodtam – mint idén a szakállkihívásban is. Egészen biztos voltam benne, hogy letapiznak majd, mint a Péterfy Borit. Szóval megpróbáltam futni a tömegben, sok embert fellöktem, előre is és utólag is elnézéseket kérve.
hvg.hu: Szakállkihívás?
D. D. Á.: Ábel (Mihalik Ábel, a Kispál és a Kiscsillag dobosa – a szerk.), Lovasi és a technikusunk, Orbán Tibi beszélte meg, hogy Orfűig nem vágja le a szakállát. Igen csúnya favágók lettek időközben, bár tudomásom szerint Lovi már több ízben belenyírt. Szóval ő fogja fizetni a tétet, ami egy vacsora.
hvg.hu: Mondta előbb, hogy nem igazán támaszkodik a zenész lábára. Miért nem?
D. D. Á.: Ez érdekes állapot. 15 évesen nagyjából már sejtettem, hogy valamit a rockzene körül fogok kezdeni. A konzervatóriumi keretek nem igazán feleltek meg, nem voltam eminens komolyzenész. A főiskolára már úgy mentem felvételizni, hogy lehetőleg ne vegyenek fel. Idővel sikerült megértetnem a környezetemmel, hogy az alibi állások és a pincében történő látszólag céltalan próbáláshegyek után lesz valami. Az, hogy az a valami végül ilyen nagyon jó lett, azt nem érti senki. De nem is kell.
hvg.hu: Stúdióban sokakkal dolgozott a 30Y-tól Csík zenekaron át Hiperkarmáig. Most fiatal zenekaroknak is besegít. Milyen a közös munka?
D. D. Á.: Most lettem kész például a Words Are Melodies és az Ozmo lemezeivel, felhőtlen a viszony. Ez ritka ebben a szakmában. Bár nekem általában jó hangulatú, visszatérő munkáim vannak, talán mert kellően joviális vagy szervilis vagyok – nem tudom, válasszatok a két latin szó közül (nevet). Fel is szokták róni a szemtelenebb barátaim, hogy nem vagyok kellően producerszemléletű.
hvg.hu: Lovasi 2011-ben mondta, hogy Dióssyval kapcsolatban mindig kérdés marad, miért nem bomlik ki az a „muzikalitás vagy csí”. „Lehet, hogy ki fog, de eddig mindig a helyzetolajozó oldala volt a legerősebb”. Erről van szó?
D. D. Á.: Igen, és ha lehet, ez még tovább durvult. Akkoriban próbáltam én is kicsit felülről látni magam. Bármilyen szálat húzogattam meg, mindig ez a megoldó, visszabillentő, kiegyenlítő szerep került elő. Nehéz rajtam fogást találni, kimozdítani szinte lehetetlen. Lovi szerintem arra célzott, lesz-e belőlem valami, és én nagy eséllyel azt látom befutóként, hogy nem.
hvg.hu: Mármint alkotóként?
D. D. Á.: Igen. Sosem érdekelt ez a része a dolognak. Kamaszként persze borzasztóan szerettem volna egy befutott zenekarban zenélni.
hvg.hu: Ez azért bejött, nem?
D. D. Á.: Persze, de én sosem magamat láttam benne, hanem a társaságot. Ez az olajozó, megfejtő szerep vagyok én. Mikor az emberek kérdezik, hogy úristen, ha bármit lehetne, te mit csinálnál, akkor általában nem tudok válaszolni. Nem járok drága helyekre nyaralni, nem különösebben izgat az evés, a drogok egyáltalán nem érdekelnek. Nem költök ruhára, nincsenek drága kütyüjeim – illetve van rengeteg, de mind a stúdióhoz kötődik. Valahogy semmi nem ejt rabul, amit munkán kívüli elfoglaltságnak szoktak hívni. Végtelenül kicsi helyen elférek, és ez a kicsi lábnyom kísér el mindenhová.
hvg.hu: Nem arról van szó, hogy azt csinálja, amit szeret?
D. D. Á.: Igen, jól mondod, de ez borzasztó furcsa. Az emberek vagy tűzön-vízen keresztül csinálnak valamit, vagy – mint a legtöbben – dolgoznak, dolgoznak, és közben várják a hétvégét, hogy azzal foglalkozhassanak, amit igazán szeretnek. Nekem ebből a szempontból vagy az összes napom hétköznap, vagy az összes hétvége.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
