A Dal című műsor egy érdekes hibrid. Egy olyan tartalom, amely per definitionem eurovíziós dalválogatónak indult öt évvel ezelőtt, ám amely mára egyszerre lett Eurovízió-beugró, dalverseny, promóciós felület és a közmédia nézettséggeneráló bezzeggyereke.

Azt már tavaly is láthattuk, idénre meg egészen nyilvánvalóvá és világossá vált, hogy a versenyzők nagy részének esze ágában sincs azon feszülni, hogy kijut-e az egyébként minden ellenkező híresztelés (és a közmédia propagandája) ellenére teljes egészében irreleváns Eurovíziós Dalfesztiválra, ahonnan, amióta világ a világ nem indultak karrierek (még az egyébként világsztárrá vált "eurovíziós" ABBA pályafutása alá sem a dalverseny tette a katapultot).

A Dal jobb híján használható platform, promóció feltörekvő, sőt már sok-sok éve ismert előadók és zenekarok számára: megmutatják magukat, megmutathatják új dalukat, melyek aztán rádiójátszást is kaphatnak, hiszen a műsorral együttműködik a már egyre inkább kommersz kereskedelmi rádióra hasonlító Petőfi Rádió.

Vásáry André a döntőben

MTI / Mohai Balázs

Ahogy bizonyos országokban kifejezetten és célirányosan az Eurovízió csiricsáré, nem is kissé camp, és nagyon szórakoztató jellegű világához keresnek (sőt, van ahol kifejezetten ehhez a kerethez igazítva producerek építenek fel) versenyzőket, a mi dalválogatónk igazi popkulturális fradikolbász, bár az is igaz, hogy a döntőre már csak olyan versenyzők maradtak versenyben, akik többnyire, így vagy úgy, többé vagy kevésbé illeszthetők a kortárs popkultúra felől nézve alig-alig értelmezhető Eurovízió tematikájához. Tegyük hozzá gyorsan: az idei műsorban hallhattuk a sorozat története során a legtöbb vállalható produkciót, miközben persze idénre is jutott éppen elég, 2016 felől nézve rémes és értékelhetetlen előadás.

Nos, ami a verseny döntőjét és a végeredményt illeti, komolyabb izgalmak és meglepetések nem történtek, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a tökéletesen eurovíziós-szerzeménynek tűnő Vásáry André-szám végül nem került a döntő döntőjébe, a legjobb négy dal közé, vagy, hogy a Kállay Saunders Band fellépése alatt nem szólalt meg a frontember fülmonitorja, s, hogy a végül megszavazott második előadás alatt Kállay-Saunders (akinek az apja amúgy fantasztikus New York-i basszusgitáros, aki annak idején többek közt Lou Reed zenekarában is tolta a mélyeket) izgulva, indiszponáltan ismételten nem volt képes a korábbi szintet hozni (a zsűri viszont ettől függetlenül, teljes eddigi teljesítményét értékelve, bejuttatta a négy közé).

Kállay-Saunders Band

MTI / Mohai Balázs

Nem meglepő, hogy a valóban tökéletes popsztár-alkat és -alapanyag Freddie, és az ő tulajdonképpen teljesen tisztességesen összerakott, generikus rádiós popdala lett a 2016-os magyar eurovíziós popküldemény, ahogy az sem lett volna rosszabb választás, ha az ugyancsak perfekt entertainer, Oláh Gergő kicsit, de nem végtelenül kellemetlenül modoros, kissé zavaros, de fogyasztható etno-elektrója utazik Stockholmba, mint, ahogy - más-más okokból - a már említett Vásáry André, vagy Petruska (András) fülbemászó városi folk-popja, netán a Parno Graszt szívhez szóló poposított roma folkja sem lett volna komoly mellényúlás.

Derülhettünk azon, hogy a publikus helyzetekben viselt napszemüveg utazó nagykövete, Frenreisz Károly szerint a szem a lélek tükre, hogy Zséda a Parno Graszt értékelésekor eljutott a fehér lótól Fehérlófiáig (sőt: -lányáig). Konstatálhattuk, hogy Harsányi Leventénél továbbra is kevés kínosabb jelenség tevékenykedik a kis magyar szórakoztatóiparban, hogy roma zenészekről továbbra is legfeljebb annyi jut eszébe egy köztelevíziós műsornak, hogy "a véretekben van a muzsika" és, hogy "nagyszerűen mulattunk a zenétekre", s végül azt, hogy lett egy ebben a formában nem elviselhetetlen, persze nem is túl fontos, de professzionálisan színpadra vitt köztévés zenei show-műsorunk.

MTI / Mohai Balázs

Az persze továbbra is kérdés, hogy mit mond, mit kínál a közmédia azoknak a szerzőknek és előadóknak, akik nem eurovíziós-kontextusban mutatnák meg dalaikat a közönségnek, hogy tudna-e, akarna-e lenni egy, az eurovíziós tematikáról leválasztott dalszerző-kompetíció - és itt nem az új tehetségeket versenyeztető Nagy-szín-padra gondolunk -, hogy a tényleg csak a legkéjesebb (és minden bizonnyal legreménytelenebb) álmainkban megjelenő magyar Top Of The Popsról vagy Jools Holland Show-ról ne is beszéljünk.