Az univerzum – hogy ilyen, az alanyhoz illő pátosszal éljek – mindent megtett, hogy George Lucas elkészíthesse álmai filmjét: 18 évesen súlyos autóverseny-balesetet élt túl, a filmes egyetemre pedig csak azért tért vissza, mert a hadseregnél nem járt sikerrel – a légierő a gyorshajtásai miatt utasította el, vietnami besorozásának pedig cukorbetegsége tett keresztbe. Még a nagy áttörést jelentő filmjét, az American Graffitit is csak azért készítette el, mert Francis Ford Coppola állandóan cukkolta őt a túlságosan művészkedő alkotásai miatt.

És óriási köszönettel tartozunk Dino De Laurentiis felé is, aki jogtulajdonosként megtagadta George Lucas kérelmét, hogy filmet készíthessen a Flash Gordonból. Amíg azonban a producer olyan neveket hajkurászott az adaptációra, mint Federico Fellini vagy Sergio Leone, addig Lucas csalódottságában nekifogott felkutatni, mely alkotások voltak hatással Alex Raymond harmincas évekbeli képregényére. Így jutott el a Tarzan szerzője, Edgar Rice Burroughs által írt John Carter-sorozatig, amelynek 1912-ben jelent meg az első kötete (A Mars hercegnője), valamint a Lucas szerint első bolygóközi kalandregényig, az 1905-ös Gulliver of Marsig.

Az autóimádó George Lucas

Twitter

1973 januárjában állt neki a koncepciónak, amely eleinte abból állt, hogy furcsán hangzó emberi és helységneveket talált ki, és az egészet végigfuttatta a klasszikus hőstörténetek sablonján. Áprilisra lett egy 13 oldalban összefoglalt sztori, The Star Wars címen, ami tematikailag Kuroszava Akira 1958-as Rejtett erődjére hasonlított leginkább. A stúdiók azonban nem tudtak mit kezdeni a mitologikus sci-fivel (ami még nem számított túl közönségvonzó műfajnak), Gary Kurtz producer szerint akkoriban sem működött nagyon másképp Hollywood, mint ma: „a stúdiók vezetői olyan filmeket kerestek, amilyenek az előző évben népszerűek voltak, ahelyett, hogy azt próbálták volna megfejteni, a következőben mi lehet népszerű”.

És igen, a hetvenes évek Hollywoodja is a sci-fi kategóriába sorolta a Star Warst, de az örök zsánervitát maga George Lucas szavaival le is lehet zárni:

Ez a film nem a jövőről szól. A Star Wars egy fantasy, ami sokkal közelebb áll a Grimm fivérekhez, mint a 2001: Űrodüsszeiához.

A Time magazin 1977-ben megjelent májusi cikkében (a címet nem gondolták túl: „Star Wars, az év legjobb filmje”) egyébként szépen összefoglalja a rendező, mi is ösztönözte leginkább a forgatásra: „A legfőbb okom arra, hogy elkészítsem, az volt, hogy a fiataloknak egy őszinte, teljes értékű fantáziavilágot nyújtsak, olyat, amilyen az én generációmnak megadatott. Ott volt nekünk a western, a kalózos filmek, mindenféle jó dolog. Most itt van nekik a Six Million Dollar Man és a Kojak. Hová tűnt a romantika, a kaland és a szórakozás, ami régen nagyjából minden filmben megvolt?”. Erre az idézetre gondoljon mindenki, aki túlzott nosztalgiával vádolja a Disney-éra Star Wars-mozijait.

A Csillagok háborúja tunéziai forgatása

Twitter

A United Artists, az Universal és így utólag kissé ironikus, de a Walt Disney Productions sem volt vevő a projektre, még úgy sem, hogy direkt alacsony költségvetéssel házaltak a stúdióknál. Végül a 20th Century Foxnál találtak otthonra, de ezt is csak annak köszönhették, hogy a Fox-vezér Alan Ladd Jr. nagy tehetségnek tartotta Lucast, a technikai dolgok őt sem érdekelték.

Mire 1976 januárjára elkészült a végleges forgatókönyv, rengeteg változáson ment keresztül a sztori – a legelső változatban még egy Annikin Starkiller nevű kamasz volt a főhős, Han Solo egy nagy, zöld, kopoltyús lény volt, Csubakka pedig leginkább a saját alaszkai malamutjára hasonlított. Persze amilyen maximalista, a cselekményen még a forgatás közben is változtatott: Ben Kenobi halála például az utolsó utáni pillanatban került a filmbe, mivel Lucas rájött, hogy a végkifejlethez semmivel nem járul hozzá, így felesleges a karakter.

Akármilyen fontos is Lucas számára a történetmesélés, azt nem lehet mondani, hogy a látvány hidegen hagyta: amikor értesítették arról, hogy a Fox vizuális effektekkel foglalkozó részlege megszűnt, megalapította a saját effektcégét, a máig teljes gőzzel működő Industrial Lights & Magic-et, és felkérte az addigi leggrandiózusabb sci-fi, a 2001: Űrodüsszeia operatőrét a munkára. Geoffrey Unsworth azonban inkább a Liza Minelli főszereplésével készült Nina című fantasyt válaszotta, így egy másik ex-Kubrick-munkatárs, a Dr. Strangelove-ot felvevő Gilbert Taylor lett a Csillagok háborúja operatőre. A feladatot Lucas egyértelművé tette: a fantasy szürreális, színes, idegen képi világát kellett ötvözni a dokumentumfilmes jelleggel.

A casting során végig az új arcok felfedezése lebegett a rendező szemei előtt. Mark Hamill például annak a Robert Englundnak köszönheti az életművét, aki később Freddy Kruegerként vált ismertté – Englund épp az Apokalipszis most castingjáról tévedt a szomszédban zajló Star Wars-válogatásra, ahol kinézte Luke szerepét a haverjának. Carrie Fisher legfőbb ellenfele Jodie Foster volt, de a legmenőbb karakter egyértelműen Han Solo volt – hiába álltak sorban a szerepre olyan nevek, mint Kurt Russell, Jack Nicholson, Al Pacino, Burt Reynolds, Steve Martin, Bill Murray vagy Chevy Chase, Lucas végül mégis Harrison Ford mellett döntött, akit eredetileg csak arra kért fel, hogy a castingon segítsen be a beszélgetésekbe.

Tunéziában a viharos időjárás és az elektronikus kellékek működési zavarai, Londonban a munkaidő szigorú szabályozása késleltette az egyre dagadó költségvetésű produkciót, miközben a rendező minden komolysága ellenére a stáb egy része félvállról vette a filmet, gyerekfilmnek és tuti bukásnak gondolták. Egyedül az volt a készítők szerencséje, hogy a Fox vezére vakon hitt Lucasban, és új határidőt és némi büdzsé-kiegészítést adott a filmnek. A karácsonyi premiernek persze így lőttek, úgyhogy 1977 nyarára tolták a bemutató dátumát.

A vágás és az utómunka közben, februárban tartott Lucas egy privát vetítést az első, nyers verzióból, amelyben Darth Vadert még a vékony hangú színésze szólaltatta meg, Jabbát egy nagydarab ember alakította, a fegyverek lézersugarát rajzolt nyilak jelölték, a TIE-vadászok és az X-szárnyúak összecsapása helyére pedig az effektek hiánya miatt második világháborús légi csatákat vágott be. Brian De Palma és John Milius nem volt elájulva a látottaktól, de Steven Spielbergnek már így is bejött a dolog (be is ajánlotta Lucasnak A cápa zenéjével friss Oscar-díjas John Williamst), és a Fox emberei is úgy érezték, megérte a Star Wars azt a 11 millió dollárt.

Mivel a stúdió a The Other Side of Midnight című háborús románcot szánta nagy nyári dobásának (a film 18,4 millió dollárt szedett össze a Star Wars első mozis futása alatt gyűjtött 237 milliójához képest), május 25-re hozták előre az űropera bemutatóját. A mozik viszont nem kapkodtak a film után, mindössze 40 helyen lehetett elkapni a premier napján a Star Warst, néhány mozitulajdonost úgy kellett győzködni, hogy csak egy-két hetet adjon a filmnek. Aki engedett, jó járt: a Csillagok háborúja minden idők legnagyobb bevételt termelő filmje lett, több mint egy évig műsoron tartották a mozik, és gyakorlatilag egymagában megmentette a sorozatos bukások után nehéz helyzetben lévő 20th Century Fox stúdiót.

A Csillagok háborúja eredeti posztere

Lucasfilm

George Lucas a bukástól tartva Hawaiin bekkelte ki a nyitó hétvégét, és csak a tévéből értesült a mozijegyre várók kígyózó sorairól, míg Gary Kurtz producer már a bemutató napján adott rádióinterjúban szembesült egy Star Wars-rajongóval, aki négyszer nézte meg a filmet egymás után.

De a két talán legnagyobbra tartott filmkritikus, Pauline Kael és Roger Ebert nem értett egyet a művel kapcsolatban. Kael szerint a sok rész nem állt össze egy egésszé, érzelmileg üresnek tartotta, mondván: "valószínűleg a varázs hiánya felel a film különleges, óriási sikeréért. Azok rajongása, akik szerint ez az év filmje, már a nosztalgián is túlmutat, szerintük itt az ideje visszatérni a gyerekkorba". Ebert ehhez képest maximális pontszámmal díjazta Lucas filmjét, a popkulturális népmesei jellegét dicsérve: "Az aranyrobotot, az oroszlánarcú űrpilótát és a kis, félénk, guruló számítógépet valószínűleg a bádogember a gyáva oroszlán és a madárijesztő ihlette az Óz, a csodák csodájából, a gépek a Flash Gordonból és a 2001-ből vannak, a lovagiasság a Robin Hoodból, a hősök westernekből, az ellenségek pedig a nácik és a varázslók keresztezései".

Azért inkább Ebert mondanivalóját tükrözték a kritikák, a közönség mellett így már csak a szakmát kellett lenyűgözni. Hogy ez sikerült-e? Attól függ, kit kérdezünk. Bár a technikai Oscar-díjak jelentős része a Star Warshoz vándorolt (látványtervezés, jelmeztervezés, vizuális effektek, vágás, hangvágás), a komolyabb kategóriákban csak John Williams örülhetett a filmzenei elismerésnek. Alec Guinness a saga filmjeinek egyedüli színészi jelölését szedte össze, de Lucas a három legfőbb alkotói díjban bízott igazán – pechjére azonban nemcsak ő, hanem Woody Allen is ekkor tette le az asztalra élete főművét.

A kockafej útja az autóbalesettől a Star Wars-univerzumig - George Lucas portréja

George Lucast, a Star Wars-univerzum atyját talán legtöbben egy ravasz üzletembernek vagy gátlástalan médiamogulnak képzeljük el. Ám ha közelebbről megnézzük a kisvárosból származó, autómániás rendező-producer életútját, akkor pont az ellenkezője rajzolódik ki. George Lucas valójában egy magának való, visszahúzódó, kütyükön babráló kockafej volt, akihez az avantgárd filmek és az olcsó képregények álltak a legközelebb, és csak a véletlen sikeren múlt, hogy nem lett belőle kísérletező művészfilmes.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!