szerző:
B.Zs.

A Mentőexpedíció és a Mars című dokudráma első évada után most már nem csak belső helyszíneket, de a vörös bolygó felszínét is magyar filmstúdióban rendezték be. 2018 tavaszán érkezik a NatGeo sorozatának második szezonja – ott voltunk az etyeki forgatáson.

A 2015-ös Mentőexpedíció egyik magyar berendezője idézte Szabó Istvánt, aki szerint egy díszlettel azt az atmoszférát kell megteremteni, amiben egy színész úgy el tud veszni, hogy semmi se zökkentse ki a film világából. Ha azt nézzük, hogy Matt Damon Oscar-jelölésig és Golden Globe-győzelemig vitte a részben Magyarországon forgatott filmben, akkor ezt hazai sikerként is felfoghatjuk.

Persze Ridley Scott filmje egy nagyon összetett produkció volt: ugyan a NASA-központot a Bálnában, a Kínai Űrügynökséget a Művészetek Palotájában, a Sugárhajtási Laboratóriumot a Hungexpón, a főszereplő Mars-bázisát és az űrhajó belsejét pedig az etyeki Korda Stúdióban rendezték be, ott volt pénz arra, hogy a külső jelenetekért elmenjenek a jordán sivatagba forgatni.

Matt Damon a Mentőexpedíció forgatásán
©

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy újra felfedezze magának a magyar lehetőségeket egy vörösbolygó-projekt, hiszen a National Geographic 2016-ban Magyarországra hozta addigi legnagyobb költségvetésű sorozatát, az egyszerűen csak Mars című dokudrámát. A többek közt Ron Howard felügyelete alatt készült hatrészes produkció 2033 és 2037 között mutatta be a Mars meghódítását úgy, hogy a játékidő felében egy dramatizált sorozatot, a másik felében pedig egy tudományos alapú dokuszériát nézhettünk.

De ahogy a 7 Oscarra jelölt mozi esetében, úgy a NatGeo szériájánál is csak a belső marsi helyszíneket építették meg, ez esetben az Origo Filmstúdióban, míg a szomszédos bolygó külső tereit Marokkóban vették fel.

A Mars első évadához felhúzott díszlet
©

Mostanra viszont már eljutott odáig a magyar filmipar nemzetközi megítélése, hogy bátran álmodnak magyar környezetbe nagyobb vállalkozásokat is: a Mars második évada szinte teljes egészében Etyeken forgott, csak pár napra ugrott ki Marokkóba egy kisebb stáb, néhány statisztával, egy rövid pótforgatásra. A magyarországi forgatás ideje alatt a Korda Stúdió teljes területén a Marsot készítették, amelyen közel háromszázötvenen dolgoztak.

A folytatás története szerint a Marsra szállás óta több mint tíz év telt el, ez idő alatt pedig egy hatalmas bázis épült a bolygón – ennek értelmében egy egész marsi várost állítottak fel a stúdióban, ahol lakosztályok, mérnöki szoba, kétszintes laboratórium, kórterem, műtő és még egy bár is helyet kapott.

Az alábbi képre kattintva még több képet böngészhet a második évadról és annak forgatásáról.

Zöldövezet és bár a Mars 2. évadában – Galériánkért kattintson!
©

A díszlet összeállítását májusban kezdték el, a négy hónapig tartó forgatást pedig még hat hónapnyi utómunka is követi, így a sorozat második évada jövő tavasszal kerülhet a képernyőkre. "A történetben a tudományos megalapozottság ebben az évadban is fontos szerepet játszott. Még a jelmez- és díszletterveket is tudósok bevonásával készítettük el, és minden esetben átgondoljuk, hogy az elképzeléseink a Marson vajon tényleg megvalósíthatóak, működőképesek lennének-e" – mondta Adrian Smith látványtervező.

A produkcióval együttműködő tudósok elképzelése szerint a jövőben számos tárgyat előállíthatunk majd 3D-nyomtatóval, a tudomány és a technika egyértelműen erre tart. A technikát pedig már a forgatáson is igénybe vették, és így gyártottak le különböző díszletelemeket. A forgatáshoz szükséges egyedi kiegészítőket, kisebb tárgyakat a helyszínen készítették 3D-nyomtatókon egy külön erre a célra kialakított teremben.

Bár a sorozatot nemzetközi stáb készíti, a háttérben rengeteg magyar dolgozik. "Az elsőhöz képest a második évad még mozgalmasabb lesz, a Marson élőknek számos nehézséggel kell majd megküzdeniük. Mivel új kutatócsoport is érkezik a bolygóra, akik szintén felépítenek egy bázist és létrehozzák a Lukrum bányászkolóniát, így gyakorlatilag a díszlet is két részre oszlik. A forgatások gyakran egyszerre két helyszínen zajlanak, a stúdión belül vagy külső helyszíneken, így az igényeknek megfelelően idén még nagyobb stábbal vagyunk jelen a forgatáson" – mondta Kemény Ildikó, a sorozat koproducere.

Hálófülke a Mars 2. évadában – Galériánkért kattintson!
©

Idén már egy magyar származású operatőr vezényelte le a felvételeket, Szalay Attila korábban többek között olyan sorozatokon dolgozott, mint a Smallville, A törvény embere vagy A híd, de a The Expendables – A feláldozhatók 2 és az X-Akták: Szállj harcba a jövő ellen című filmek stábjában is helyet kapott. Bár gyermekkora óta külföldön él – jelenleg Los Angelesben –, már több alkalommal forgatott Magyarországon, itt készítette a Tyrant, valamint A katedrális című sorozatokat is, utóbbiért ráadásul Emmy-díjra is jelölték.

"A Mars annyiban más, mint amiken eddig dolgoztam, hogy itt többségében szűk, zárt terekben forgatunk, sötét folyosókon, űrhajóban, marsjárón, ahol nincsen természetes fény. A sorozatbeli Olympus Town 200 méterrel a felszín alatt található, itt nincs kék ég, nem süt a nap, tehát sokat kellett azon dolgoznunk, hogy kialakítsuk a megfelelő világítást, és egy kellemes színvilágot hozzunk létre. Hét hétig terveztük csak azt, hogy a díszletben milyen fények legyenek, és a kültéri jelenetek fénybeállításaihoz is speciális megoldások kellettek" – mesélte az előkészületekről Szalay Attila.

 

A Mars: Utunk a vörös bolygóra második évada 2018 tavaszán érkezik.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A Fidesz félresikerült plakátjának szereplőivel üzent a Néppártnak Guy Verhofstadt

A Fidesz félresikerült plakátjának szereplőivel üzent a Néppártnak Guy Verhofstadt

22 millió facsemetét ültet a kormány

22 millió facsemetét ültet a kormány

Már sejteni, ki lehet Paks II. első nagy infrastrukturális tenderének győztese

Már sejteni, ki lehet Paks II. első nagy infrastrukturális tenderének győztese

Nincs elég műtőssegéd, elmaradtak a műtétek a Fiumei úti baleseti sebészeten

Nincs elég műtőssegéd, elmaradtak a műtétek a Fiumei úti baleseti sebészeten

Már nem Asztanának hívják Kazahsztán fővárosát

Már nem Asztanának hívják Kazahsztán fővárosát

Lélegzetelállító fotót készített a NASA arról, hogy összeütközik két galaxis

Lélegzetelállító fotót készített a NASA arról, hogy összeütközik két galaxis