„Ha itt, Ausztriában 500 euró a gyes, otthon meg 35 ezer forint, akkor inkább befogom a pofám, és itt maradok.” Innen indul Tusor Bálint, Józsa László és Imre Loránd Balázs kivándorlásról szóló dokumentumfilmje, a Menjek/Maradjak: Édes otthon, amely a hétvégi Verzió Dokumentumfilm-fesztiválon is szerepelt a műsoron. De eljöhet az idő, amikor már nem maradsz kint, nem elég a több pénz.

A közbeszédben a kivándorlás elég leegyszerűsítve jelenik meg: a magyaroknak ki kell menniük tehetősebb EU-s országokba, hogy meg tudjanak élni. A magyarokat vissza kell csalogatni, mert a, magyarok b, itt kéne gyereket szülniük, c, mégiscsak ez a hazájuk. Alapvetően tehát a kivándorlás egy szükség szülte gond.

Hogy közelebb, emberléptékben mit is jelent az, ha valaki egy másik EU-s tagállam vagy nyugati ország munkavállalója lesz, hogy milyen kérdéseket és gondokat vagy akár lehetőségeket jelent ez, erről szól a rendezőhármas filmje. Pontosabban arról, hogy akkor hogy is állunk ezzel az „itt élned, halnod kell” kérdéssel, mi is van az édes hazával – hol és mi az otthon valójában.

Verzió Filmfesztivál

Sok minden miatt dönthet úgy az ember, hazajön. Van, aki úgy érzi, kint nem boldog, nem érzi jól magát, sőt, csak „egy géphang vagyok, egy tolmács”, amikor az elsajátított idegen nyelven elmondja kint azt, amit el kell. Ez történik az első történet női főszereplőjével, aki azért szeretne hazajönni Ausztriából (mi is foglalkoztunk az ausztriai magyar munkavállalók helyzetével korábban), mert dolgozni szeretne, és a gyerek bölcsődei ellátása itthon oldható meg. Ebből viszont családi konfliktus lesz: a nő anyja szerint elvette a gyerekeitől a lehetőséget, hogy anyanyelvi szinten tanuljanak meg németül. És hát Ausztria „hát csak egy jogállam, míg itthon bármi megtörténhet”. A nő férje pedig kint marad, tíznaponta látja a családját öt napig – így tudják megoldani.

Ugyanilyen, identitást érintő kérdés Mirjam története is, aki Amerikában élve találta meg brazil férjét, majd Berlinen át Budapestre költöztek – mindezt leginkább a gyerekükre való tekintettel. Mert hát milyen identitása, éntudata lesz egy gyereknek, akinek brazil az apja, magyar az anyja, ők angolul beszélnek? Ebben a történetben nem az egzisztenciális nyomás kényszerítette a szereplőket külföldre, hanem a tanulás, de a kérdések ugyanazok: hol van a haza, kinek mi lehet az otthon. Mirjam nem válaszolja meg, neki mitől lesz otthon az otthon, de egyértelműen kitágul a fogalom, és azzal, hogy külföldön találta meg élete párját, ő maga is más ember lett – erre utal is gyereke keresztelőjén apja, Donáth László evangélikus lelkész.

Verzió Filmfesztivál

És ahogy az „itt élned, halnod kell” sem hazafias kötelezettség többé, úgy a „ha külföldről visszajössz, megbuktál” kijelentés sem igaz így. Persze nyilván bukásnak éli meg valaki, ha kimegy külföldre, szerencsét próbál, és heteken belül haza kell utaznia („ebbe bele lehet reccsenni”, hangzik el a filmben). De az is lehet, hogy egyszerűen úgy érzed, visszajönnél Magyarországra, mert itt szeretnél élni, élsz egy jogoddal, egy lehetőséggel, ahogy azt a film harmadik történetében látjuk. Nem sorskérdés, hanem lehetőség. Lehetőség, ami egy EU-s állampolgárnak megadatott. De ahhoz, hogy ezt a kérdést így közelítsék meg a szereplők, kellett az, hogy Londonban, egy sokkal nyitottabb világban eltöltsenek valamennyi időt.

Ehhez képest a magyar politika egyfelől visszaszerzendő nemzettestrészekként gondol a külföldön dolgozó magyarokra. Másfelől lassan két éve nyomja a magyar kormány az idegenellenes kampányokat, erősíti a bezárkózás szellemét, növeli a félelem kultúráját.

Ezért is olyan fontos, hogy ilyen filmek létrejöjjenek. Ne kelljen mentegetőzni sem azért, mert valaki úgy döntött, kivándorolt, sem azért, mert hazajött. Az identitás és az itthon levés is jóval rugalmasabb fogalom lett, és erre a közéletnek is reagálnia kellene.